2017. szeptember 11., hétfő

112. fejezet

Tompa hangokat hallok. Hasogató fájdalmat érzek a fejemben. Nehéz kinyitnom a szemem, mégis erőt veszek magamon, az egyre felerősödő hangok miatt. Anyu hangja az, és Robertté. Anyu dühös, ordít, és a férjem is az, de ő nem kiabál. Kihallani az élt a hangjából, de türtőzteti magát. Feljebb helyezkedek az ágyon, és sűrűn pislogok, hogy kitisztítsam a elmosdott látásom. Éles fájdalom hasít a tarkómba. Felszisszenek,és kezemmel akarnám masszírozni, de ,amint oda érek,kötést érnek ujjaim. Kórházban vagyok, a fejemen pedig egy kb. 3 centiméteres kötés. Mi történt?
Kórházi pizsama van rajtam, Szent Ferenc kórház felirattal a mellrészén. Értetlenül nézek magam elé. Lehúzom magamról a takarót, és mezítláb indulok ki a két ágyas kórteremből, amiben jelenleg csak én tartózkodok. Egyre erőteljesebben hallom anyu hangját, és Baluét,aki anyut próbálja csitítani.
Elviszem a feleségem ebből a kórháznak titulált mészárszékből, és ezt nem tudod megakadályozni! – sziszegi Robert fagyos hangon
A lányom a legjobb kezekben van itt, velünk, a családjával! – csattan vissza anyu. – Nagyobb biztonságban ,mint veled volt!
Ebből most már elég legyen!- pirít rájuk Balu, visszafojtott, dühös hangon.
Lenyomom a kilincset, és kinyitom az ajtót. Mindenki elhalkul, és rám pillantanak.
Kamilla. -hallom meg Robert aggódó szavát, majd anyu idegeskedő hangját
Mi folyik itt? – kérdezem rekedtes hangon
Elájultál, és...
Majd elárulom én mi történik itt! – csattan fel anyu. – A férjed képtelen vigyázni rád! Úgy tűnik a sértettségét előrébb helyezi, minthogy a feleségére, és a gyerekeire odafigyeljen! De, ennyi volt! Milla itt marad, és én pedig gondját viselem a lányomnak! – ordítja ezúttal már Robert képébe, akinek arca olyan fagyossá válik, hogy látom, egy kanál vízben is képes volna megfojtani az anyámat.
Kamilla haza jön velem, amint azt már mondtam! – sziszegi dühösen
Hol az orvos? – nézek Balura, aki szégyenkezve néz félre, és a fejét rázza közben.
Viziten, de elkísérlek a nővérpulthoz. Ott majd segítenek. – súgja oda nekem
Egyedül szeretnék menni. – ellenkezek, és igyekszek tudomást sem venni a férjemről, és az anyámról, akik szinte ölik egymást.
Balu bólint, és a nővérpult felé bök fejével. A nővérek felé sétálok.
Elnézést, én csak beszélni szeretnék a...
Elkészült a zárójelentése Pattinsonné. – néz rám a nővér hölgy, én pedig majdnem elnevetem magam ettől a megszólítástól. – Hogy érzi magát? – ráncolja homlokát
Jól vagyok. -bólintok.
A doktor úr viziten van, de a ritka erőszakos férjével már megbeszéltek mindent. - mosolyog rám a nővér, amitől elpirulok. Robert megint elérte amit akart. A nővér matatni kezd a pult mögött, miközben fel- fel néz. – Az alacsony vérnyomás is épp olyan veszélyes lehet, mint a magas. Emiatt ájult el, és elég szerencsétlenül, sikerült bevernie a fejét. Össze öltöttük, ha lehet pár napig ne érje víz. Felszívódó varratokat raktunk be, így evvel már nem lesz problémája.
Értem. – bólintok. – A babák, ők...
Jól vannak. – bólint a nővér. – Az orvos bent tartotta volna még holnapig a fejsérülése miatt, de a férje ragaszkodott hozzá, hogy haza vigye.
Értem. – bólintok, és rá nézek. – Ön, mint javasolna? Maradna a helyemben?
Ezt önnek kell eldöntenie. A babák, és ön is jó egészségben vannak, de jobban oda kell magára figyelnie, mert most szerencséje volt, nem biztos, hogy legközelebb is az lesz. Kerülje a hirtelen pozíció váltást, és ha szédül pihenjen, kortyolgasson vizet, egy gyenge kávét megihat, attól nem lesz bajuk a babáknak.
Rendben, köszönöm. – bólintok, és mély levegőt veszek. A családommal kell szembe néznem, és még csak a gondolatára is borzalmasan kimerültnek érzem magam. Tudom mit kell tennem, már akkor tudtam, mikor megkérdeztem a nővért...mégis mennyivel könnyebb lett volna nekiveselkednem ennek az egésznek, ha az ő tanácsára cselekszem. Tudom, mit akarok, mégis most inkább egyedül, halkan elsunnyogva indulnék haza New Yorkba. Anyun újra kezd eluralkodni a féltési mániája, és ettől inkább menekülni van kedvem. Csak haza akarok menni, és bebújni a saját ágyamba.

Milla, drágám! Felelőtlenség volt felkelned! – pirít rám anyu, én pedig rá emelem tekintetem
Jól vagyok anyu. – nézek rá
Nem, nem vagy jól. Nem kell erősnek mutatnod magad...
Jól van, Márta! – csattan fel Robert, és kinyújtja felém a kezét.
Haza akarok menni. – felelem Robert néma kérdésére, ő pedig aprón bólint.
Bálint hozza az autót, aztán ha haza értünk, főzök neked egy pohár, finom kakaót. – szól közbe anyu. Megsimítja a hajam, és a karom simogatja. A szavai reményt sugároznak, de a szemei kétségbeesettek.
Nem, anyu. – rázom meg fejem.- New York az otthonom. Robert az otthonom. – felelek halkan, anyunak pedig könnyek szöknek szemeibe
A bűntudat mondatja veled ezeket a szavakat kislányom. – remeg meg hangja
Kamilla haza jön, kész, fogadd el! – morogja Robert
Elővennéd a ruháimat, kérlek? – nézek Robertre. Ellenkezni akar velem, végül beadja a derekát, és bólint.
Hozom a kocsit. – lép mellém Balu,és arcomra nyom egy puszit. – Csak kíméletesen. – súgja oda, és megpaskolja a vállam, még mielőtt elmenne.
Nem hagyhatsz el megint. – rázza meg fejét, amitől a könnyek az arcára hullanak
Nem hagylak el anyu. – nézek mélyen szemeibe. – Engedned kell, hogy végre éljem az életem. Jól vagyok, boldog vagyok. – mosolygok rá, és érzem, szúróssá válnak a szemeim a gyülekező könnyektől.
Valóban? -ráncolja homlokát. – Én miért nem látom ezt?- kérdezi felháborodva, és karba fonja kezeit. – Bánt téged, és nem figyel rád. Ha nem úgy lenne, ahogy mondom, most nem itt lennénk!
Robert épp a pilótával beszélt, mikor kiszálltam a kocsiból. Épp akkor ébredtem fel, mert elnyomott az álom. Nem tudhatta,hogy rosszul érzem magam anyu. – rázom meg fejem
Miért véded még most is? – néz rám értetlenül
Te, miért támadod folyton? – kérdezek vissza hitetlenül
Én, nem, én nem akarom Milla! Egyszerűen csak támadásba lendülök, amint azt látom, hogy a gyerekemet bántják!
Anyu, most épp a gyereked bántott mást! – súgom oda elkeseredve. – És, ezen nem változtat az a viselkedés, amit most...
Robertnek akkor sem kellett volna így viselkednie, Milla! A mi családunkban ez nem szokás!
Azt hiszem, ezt már megbeszéltük. – sóhajtok fel, és lehunyom szemeim. Robert jelenik meg a kórterem ajtajában, kezeiben a ruháimmal.
Ne menj így el. – fogja meg kezem anyu, és esdeklő tekintettel néz rám. – Ne így menjetek el. Kérlek!
Rendbe kell hoznom Roberttel a dolgokat, könnyebb lesz, ha egyedül vagyunk csak. Megértesz, ugye? – nézek rá, és megfogom, karomon pihenő kezét. Némám bólint, és szemeiből könnyek folynak.- Szeretlek, ugye tudod?
Én is szeretlek. – pityereg, én pedig szorosan ölelem magamhoz.
Bocsáss meg, amiért mindent elszúrtam. – motyogom hajába
Nem, nem kell bocsánatot kérned semmiért.

Robert kemény arccal bámul az aszfaltra. Nehéz gondolatok kavarognak a fejében, és tudom, vádolja magát amiatt, ami történt. A lábára csúsztatom a kezem, aminek hatására fájdalmas grimasz fut át arcán.
Nem te tehetsz róla, ugye tudod? – kérdezem aggódó hangon, de nem válaszol. Leparkol, behúzza a kéziféket, és leállítja az autót.
Maradj itt kérlek, amíg mindent elintézek. – szól hozzám, de még csak rám sem néz.
Úgy érzem a szívem szakad meg ettől a helyzettől. Hozzá akarok érni, szeretni, és szeretve lenni, de ő továbbra is távolságtartó velem.
Hallom, amint felemelkedik a csomagtartó, és kotorásznak az autóban. Tompa férfi hangok szűrődnek be, de nem értem. Valahogy képtelen vagyok odafigyelni. Sírni van kedvem, és nagyon arra koncentrálok, hogy kihúzzam a beszállásig.
Nyílik az ajtóm, és egy kéz simítja meg a vállam. Felnézek, és Robert arcát látom meg...annyira megcsókolnám!
Gyere.-szólít meg meleg hangon, és esküdni mernék rá, hogy mosolygott, de ez nem tart tovább két másodpercnél. A pillantása a fejemre téved, és elszörnyed. Nagyot nyel, és elfordul. Jesszusom, ennyire rosszul nézek ki? Nem néztem tükörbe reggel óta.  Kiszállok az autóból, és én is így teszek. Elfordítom a fejem, mert képtelen vagyok elviselni ezt az elutasítást. Kimászom az autóból, és akaratlanul is meglátom, a hatalmas vértócsát a járdán. Nem friss a ragacsos folyadék, az aszfalt szépen kezdi magába szívni létem éltető elemének kis részét. Elborzaszt a látvány, mégis földbe gyökerezik a lábam. Emlékszem, mennyire rosszul éreztem magam. Emlékszem, hogy szédültem, gyengének éreztem magam, és, hogy elmosódva láttam Robertet,és a pilótát, de többre nem. Éles fájdalom hasít a fejembe, és felszisszenve a kötéshez kapok. Tisztára, mint Harry Potter. De az én történetemben vajon ki lehet Voldemort? Azt hiszem a saját lelkiismeretem. Robertre pillantok,aki szintén megfagyva áll mellettem, és a korábbi baleset helyszínére fókuszál. Azon kezdek el tanakodni, hogy a doki miért enged repülni, hisz mégis csak egy heg van a fejemen... de bízom a döntésében, és nem frusztrálom magam tovább még ezen is. Ez csak három öltés, nem nagy seb, mégis mekkora vértócsát hagytam magam után.
Robert szorítani kezdi a kezem, én pedig felszisszenek.
Menjünk! – szólok oda, és igyekszem nem mutatni, mennyire fájnak a majdnem csak összezúzott ujjaim.

Robert lekezel a személyzettel, és előreenged. A nap már ereszkedik. És, amint felérek a lépcső tetejére megcsodálom a narancs,piros,rózsaszín árnyalatokban úszó égboltot. Egy festő sosem lesz képes így vászonra vinni ezt a csodát.

Jól vagy? – kérdezi mögöttem álló férjem
Nem. – rázom meg a fejem. – De jól leszek. – bólintok, és rá nézek. Robert biccent, én pedig belépek a repülőgép belsejébe.
Üdvözlöm, Mrs. Pattinson, Szandra vagyok. – lép elém egy légiutas-kísérő,és rám mosolyog. Csak egy pillanatra nézek rá a barna, kontyba tűzött hajú nőre. – Hozhatok egy kis frissítőt önnek?
Nem, köszönöm. – rázom meg fejem. – Csak lepihennék. – folytatom, és az irányt, egyenesen a háló felé veszem. Aludni akarok. Átvészelni ezt a hosszú utat valahogy.
Elsötétítem az ablakokat, és felkapcsolom a kislámpát az ágy mellett. Levetem ruháim, és bugyiba bújok be az ágyba. Bekapcsolom a tv-t, és unottan nyomkodni kezdem a távirányítót, míg nem egy ismerős képen áll meg az ujjam. A Barátok közt főcíme az, amit már vagy ezer éve nem láttam, mégis kellemes melegség tölt el, amint fél perccel később meglátom Mikóst. Pár éve még családi programnak számított a Barátok közt. A nappaliba húzódtunk, fürdés és vacsora után, és néztük a Berényi klán szenvedését. Anyu, Balu ölébe fektette lábait, és masszíroztatta őket, mi ketten Áronnal pedig a hatalmas fotelekbe ültünk, vagy épp feküdtünk. Mostanra már fogalmam sincs kik szerepelnek benne, és ez olyan mértékben elszomorít,hogy sírni kezdek. Vajon anyuék még mindig ugyanígy nézik este a műsort, csak éppen nélkülem? Patakokban folynak könnyeim. Tudom, hogy nem emiatt a nyamvadt sorozat miatt van az egész, mégis azt a kérdést hajtogatom magamnak, miért nem ismerem azt a jóképű színészt, aki épp Vili bácsival beszél?
Azt hiszem fáj az elmúlás. Fáj, hogy így alakultak a dolgaim a családommal. Hiányzik a meghittség, a bensőségesség, amit a Pintér család nyújtott nekem. Mégis, ha ez meglenne, most nem ismerném a férjem. Kezem a takaró alatt melegedő pocakomra simul. Mindent megteszek, hogy én is visszaadjam ugyanezt a gyerekeimnek.

Azt hiszem álomba sírtam magam, mert a Barátok közt stáblistája után az első emlékem, hogy Robert megsimítja a vállam, és mellém ül. Napfény süt be az ajtó melletti ablakon. Robert haja kócosan, szexin áll. Feltűrt ujjú inget visel, aminek nyaka hanyagul kigombolva áll. Láttatja mellkasán a szőrt. Beharapom alsó ajkam, a lent érzett bizsergéstől.

Jó reggelt. – súgja halkan, és szemeiben mosolyt látok
Jó reggelt. – válaszolok rekedt hangon. Megköszörülöm torkom, és megemelem a takaróm, hogy jelezzem felé, szeretném, ha mellém bújna. Némán rázza meg fejét, ami arculcsapásként ér.
Robert, kérlek. – súgom oda, de nem reagál. – Sajnálom, érted!? - pattanok fel, és térdemre ereszkedem. – Rondán viselkedtem, tudom! És, annyira bánt, annyira fáj,hogy engedtem a múltamnak közénk férkőznie! – zokogom már, és alig látok a könnyeimtől. – Nagyon szeretlek, kérlek, kérlek bocsáss meg! – kezeimbe temetem arcom, és kiadok magamból mindent, az elmúlt napokból. Robert leveszi kezeim az arcomról, és magához húz. Az ölébe ültet, és végig simítja meztelen, forró testem.
Már rég megbocsátottam. – feleli, és félre néz, majd lesüti szemeit. – Bántottalak téged. Anyádnak igaza volt. A sértettségem miatt nem viseltem gondodat, és ez lett az eredménye.
Nem te vagy a hibás, ne okold magad. – simítottam meg arcát, de ő megfogta kezeimet, és eltaszított magától.
Veszélybe sodortalak titeket, és ezt sosem fogom megbocsátani. – feleli szárazon, és az ágyra ültet. Sírni kezdek, mert borzalmasan fáj az elutasítása.
Nem tehettél ez ellen semmit Robert! -csattanok fel, ő pedig feláll az ágyról. – Akármit tehettél volna, akkor is elájultam volna! Nem miattad voltam rosszul, hanem a terhesség miatt.
Elkaphattalak volna!- ordít felém. – Vagy még jobb lett volna, ha a karomban tartalak, és akkor nincs ez a borzalmas seb a fejeden! És, akkor még hálát adhatok, amiért ennyivel megúsztad! – kap fejéhez hisztérikusan, és fel -alá járkál a szobában. – Baja is eshetett volna a kicsiknek! – csuklik el hangja, és a szája elé kap kezével. – A picsába! – kiált fel. – Az a sok vér! És...és ott terültél el élettelenül Kamilla! A poklot jártam meg! A kibaszott poklot! – folytatja, és hangja teljesen eltorzul. Oda indulok hozzá, és most én hámozom le róla kezeit. Robert sír, az arca teljesen vörössé válik.
Hé, nagyfiú! – súgom oda neki, és megfogom a tarkóját, hogy magamhoz húzzam. – Itt vagyok! Itt vagyok, nincs semmi baj! Mind hárman jól vagyunk, és, most csak ez a fontos. – súgom fülébe. Robert szorosan ölel át. Olyan erővel szorít magához, hogy alig kapok levegőt, de nem akarom megszakítani ezt a pillanatot. Robert elenged, és megragadja két combom. Széttárja lábaim, és felkap. Érzem, amint férfiassága megmerevedik, és szorosan nekem nyomja azt. Felnyögök a kellemes érzéstől, és mohón csókolni kezdem ajkait. Robert felmordul, amint becsípem alsó ajkát fogaim közé. Elválik ajkaimtól, és a nyakam kezdi el csókolni. Nyelve cikázik a nyakszirtem és a nyakam teljes vonalán, amitől mintha apró áramcsapások sújtották volna a testem. Belemarkolok dús hajába, és hátravetem fejem, hogy utat engedjek szájának. Robert beleharap nyakamba, amitől erős bizsergés fut végig rajtam. Felnyögök, és oda dörzsölöm puncim keménységéhez. Robert az ágyhoz sétál, és gyengéden tesz le. Hullámzok a kezei közt, nagyon kívánom. Robert átveti jobb lábát csípőmön, kezeit fülem mellett teszi le. Zihálva veszi a levegőt, és mélyen a szemeimbe néz. Kutat valami után, ez az érzésem attól, ahogy és amilyen hosszan rám néz. Talán kételkedést, vagy fájdalmat keres, de az én szemeimben ugyan nem látni mást csak a vágyat. Tarkójába markolok és magamhoz rántom, hogy, aztán forrón csókolhassam. Majd belefulladok annyira keményen csókolom őt. A fenekébe markolok, és némán utasítom arra, hogy belém hatoljon végre. Robert ellenben meg sem mozdul. Fészkelődni kezdek, ki akarok szabadulni lábai közül, de ő válaszképp szorosabbra húzza lábait, mitől teljesen összezárulnak lábaim. Sajgón lüktetek, de a szorítás, ami enyhén csak, de mégis ingerel, enyhülést hoz.
Ne rosszalkodj. – búgja mosolyogva, és elhúzódik tőlem. Lejjebb halad. Csókolni kezdi kulcscsontom, a mellbimbóim, a melleim között, a köldököm, és az alhasam. Robert megállapodik ott, és aprón csókolgat. Úgy hallom mintha motyogna is valamit, de a fülemben dübörgő vértől nem mernék megesküdni rá. Eltompulnak a külvilág felé az érzékeim. Képtelen vagyok mást érezni, észrevenni, csak Robert csókjait, érintéseit. Robert megcsókolja csiklóm a bugyin keresztül. Megemelem csípőm, és hajába markolok. Félrehúzza bugyim, és belém mélyeszti ujját. Belülről masszíroz, míg kívülről, nyelvével kényeztet. Feljajdulok az intenzív érzéstől, és felsikoltok. Robert gyengéden nyal. Lassan köröz csiklómon. Be-beszívja-amitől még intenzívebb érzést nyújt, miközben belülről masszíroz. Érzem, amint hüvelyem egyre szorosabban szorítja ujját, mintha csak szét akarná roppantani a benne lévő testet. De Robert nem törődik vele. Tudja, hogy ott állok a gyönyör küszöbén. Tovább nyal, kissé gyorsabban, de szépen, fokozatosan gyorsítja nyelvének csapásait, és ujjának masszírozását. Nyüszögő hangok szakadnak ki torkomból, és egy perccel később felkiáltok a hatalmas orgazmustól. Lihegek. Zihálva kapkodok levegő után, de a testem újra követelőzni kezd. Akarom őt. Mindenestül őt akarom. Húzni kezdem. Amint meglátom arcát, csípője köré fonom lábaimat, megemelem csípőmet, és magamba illesztem. Robert felhördül, és mozogni kezd. Gyorsan mozog, de mindvégig figyel arra, nehogy túl mélyre kerüljön bennem. Szívogatja melleim, mitől csiklóm erősen bizsereg. Robertre nézek, aki szomorúan néz vissza rám. Szemeiből olvasva, valahol máshol jár.
Szeretkezz velem! – lihegem.
Azt teszem. – mormolja halkan, és megcsókol
Akkor fejben is itt légy velem. Gyönyört akarok a szemeidben látni. Vadságot, vágyat, féktelenséget, szerelmet... nem ezt.
Én kívánlak. – súgja ajkaimnak. – Szeretek veled szeretkezni. Szeretem érezni, ahogy a finom kis puncid körbe fonja a farkam. – folytatja, és orrával megböki az orrom. – Feltüzel, ahogy a vágytól, a kéjtől hullámzik a tested, és nyögsz.- Robert elhúzódik tőlem. Ketté válunk, amitől sajgón lüktet bensőm. Felül, és magához húz a kezemnél fogva. Ölébe ülök, és újra egyek vagyunk. Lassan kezdek mozogni, és pont a megfelelő mélységig engedem őt magamba.- Élvezem, ahogy édes, kerek melleid rebbennek minden egyes lökésnél. – mosolyodik el, amitől én is mosolygok. Hajába fúrom ujjaim, és megcsókolom. Kezeit melleimre ereszti, és gyúrni kezdi. – Hmmm, észveszejtően kemények, és úgy nézem, szépen nőnek.
Felizgatnak a szavai. Szemeiből eltűnnek a zavaró gondolatok, és újra visszakapom őt.
Csodálatos vagy. – mormolja ajkaimnak, és fenekemre csúsztatja kezeit. Bugyimba akasztja ujját, és kihúzza, ami nagyot csattan, a bőrömön, amint vissza ér. Felsikoltok, és gyorsabban kezdek mozogni. Nevetni kezd, és megmarkolja fenekem, hogy ritmust diktáljon. A gyönyör felé hajszoljuk egymást, miközben csókolva, és ölelve ülünk egymás ölében.
Robert keze újra mellemre tapad, és masszíroz. Imádom őt érezni. Imádom, ahogy a testem reagál rá. Egyek vagyunk, testben, és lélekben. Az én védelmező, drága férjem.
Mi ez? – szakad el ajkaimtól, összevont szemöldökkel
Mi? – lihegem
A jobb melled. – mormolja, és tovább tapogat. De inkább vizsgálódva, mint élvezettel. – Itt van valami.
Mi? Miről beszélsz? – kapok oda a mellem oldalához, és ellököm a kezét
Ez, ez szerintem egy... – Robert nagyot nyel, én pedig keresni kezdem azt a valamit, amit talált. Addig tapogatózom, míg egy kemény csomóhoz nem ér a kezem. Robert arca falfehérré és rémültté válik.
Robert, nincs semmi baj. Gondolom ez természetes, hisz, te is mondtad, hogy sokat nőtt a mellem. Biztosan csak megduzzadtak a nyirokmirigyek.

És, mi van, ha mégsem? – kérdezi alig hallhatóan, és hátára hanyatlik.

2017. augusztus 28., hétfő

111. fejezet

Összeszorul a torkom, ahogy átölelem Balut. Szorítani kezd, és mélyet szippant a hajam illatából. Hallom, amint Robert a cuccaimat viszi ki a házból, és felhüppögök. Nem akartam sírni, most mégis iszonyatosan nagyot kell nyelnem, hogy ne kezdjek el bömbölni, és eláztatni Balu pólójának gallérját.

Nem kell vele menned. – súgja fülembe, és nagyot sóhajt
De igen. – válaszolom halkan. – Ő a férjem, mellette a helyem. Megbántottam őt, én vagyok a hibás. – folytatom szárazon.
Hisz csak táncoltatok. Nem csináltál semmi rosszat. – ráncolja homlokát értetlenül Balu, amint eltol magától
Robert nem érezte jól magát, mellette kellett volna lennem. Úgy érzi, Alexet választottam helyette.
De ez baromság! Mi hívtunk ki téged, csak, amiatt voltál kinn, mert mi kértünk meg rá.
Balu, akkor is mellette kellett volna lennem. Robert azt látta, hogy egy másik férfi karjaiban illegetem magam, miközben ő bent fekszik a szobába betegen. Ez így nem volt helyes. – rázom meg már a fejem, és érzem, amint kibuggyannak a könnyeim.
De, akkor sem ez a megoldás! – sziszegi dühösen
Nem sokára úgy is találkozunk. Skypolunk, meg ilyenek. – vígasztalom, és mosolyt erőltetek az arcomra, majd megsimítom az ő arcát
Oké. – bólint beletörődve Balu, és nehezen ugyan, de elenged. – Jól van, menj csak. Anyád, teljesen ki lesz akadva, hogy búcsú nélkül mentek el. – fúj egyet, és beletúr hajába
Jobb ez így. – bólintok, és letörlöm az újabb könnycseppeket. – Majd telefonon leszerelem. – nevetem el magam
Hát jó. – bólint. – Biztos ne készítsek pár szendvicset az útra? – ráncolja homlokát
Nem, lesz elég étel a repülőn. – rázom meg kedvesen fejem. Mély levegőt veszek. Érzem hátam mögött Robert tekintetét. Rám vár. – Mennem kell. – sóhajtok, és lesütöm szemeim.
Minden rendben lesz. – fogja meg állam Balu, és megemeli az állam, hogy a szemébe nézhessek.
Tudom. – motyogom.
Vigyázz a babákra, és napi beszámolót kérünk. – neveti el magát kényszeresen, mintha valami vicceset mondott volna. De, én nem nevetek. Sőt, legszívesebben csak sírnék. Úgy érzem Robert elszakít a családomtól. Napokra készültem. Együtt töltött , tartalmas időkre, nem pedig két napra, ami ilyen rosszul végződik. Sírni van kedvem ,ezt én csesztem el. Robert megköszörüli a torkát, amitől olyan érzés támad bennem, mintha a kezével noszogatna, és azt mondogatná: – Gyerünk már, gyerünk már! Mennünk kell!
Oké. – bólintok, a néma unszolásra, és gyorsan arcon puszilom Balut, majd gyors ütemben ki vágtázok a házból. Zokogni kezdek. Nehéz az elválás. A falu még csak most kezd éledezni. Korábban keltünk, még csak hajnalodik. Lámpák világítják meg az úttestet, és kellemes szellő hozza a Balaton illatát. Robert kinyitja nekem az ajtót, de egy szót sem szól hozzám. Feszült, az arca merev, és semmit nem lehet róla leolvasni. Balunak bólint, és int, de tudom, most a háta közepére sem kívánja a családom.
Ahogy elhagyjuk a Csopak településtáblát anyu jut eszembe. Teljesen ki volt akadva Robert viselkedésén. Még hallom a hangját, cseng a fülemben.

Ugye, ez most nem volt komoly? – húzza fel szemöldökét anyu. Szemei alatt lévő karikák a fáradtságára utalnak. Az arcán lévő pír pedig a benne lévő dühöt szemléltetik.- Így megalázni a vendégek előtt. – túr bele a hajába, és idegesen fel -alá járkál. – Hogy veszítheti el a kontrollt így egy ember? Chh, nem is értem. – rázza meg fejét, és idegességében pakolni kezdi a használt tányérokat.
Kérlek anyu, ne kezd te is. – súgom magam elé, alig hallhatóan. – Nem kellett volna kimennem. Vele kellett volna maradnom, hisz rosszul érezte magát. És, Alex… provokálta őt.
Akkor sem viselkedhet így. Azt hittem megüti azt a szegény fiút! És, ahogy beszélt veled!!! Na az megbocsájthatatlan! Alex sosem beszélt így veled! Soha nem alázott meg, mások előtt meg pláne!
Anyu, ugye rosszul hallok? – nézek rá dühösen, ő pedig megállítja mozdulatát, és rám néz. – Nem kezdheted el szapulni a férjem, és egy másik férfit dicsérni!
Én nem aka....
Anyu, téged bánt, hogy Roberthez mentem feleségül? – kérdezek vissza rögtön, meg sem hallva a dadogását.
Természetesen nem. – rázza meg fejét, és egy picit megroskadnak vállai. – Csak Alexszel olyan könnyen ment minden. Olyan jók voltatok együtt, simulékonyak...érted!
Roberttel is simulékonyan mennek a dolgok. – válaszolok vissza dacosan, és felszegem az állam. – Csak nem látod, mert...
Igen, pontosan! – vág szavamba anyu. -Nem látom, mert a világ másik felén élsz! Még a nap sem akkor süt rád, mikor rám, és ez olyan nehéz!
Anyu, ezt már megbeszéltük... – fújom ki a levegőt. – Nem Robert miatt élek New Yorkba! -csattanok fel, és, anyu kikerekedett szemeivel találom szemben magam. Fáradtak érzem magam ahhoz, hogy ott folytassuk, ahol 1.5 éve abbahagytuk.
Megyek, lefekszem.mormolom orrom alatt, és megdörzsölöm halántékomat.- Nincs energiám ehhez a veszekedéshez.folytatom, és a szobám irányába indulok.
Jól ismerem Robertet, és a féltési mániáját. Mindig is féltékeny típus volt, és azt hiszem, ez olyan tulajdonsága, amit élete végéig őrizni fog.
Nem mész vissza New Yorkba! – szól utánam. – Neked és a babáknak nyugalomra van szükséged, nem pedig ennek az őrült embernek a kezelhetetlen habitusára. Még az kell nekem, hogy 7000 kilométer távolságból ide csörögjetek, hogy bajotok van. Akkor nekem meg is áll a szívem! Mégis, hogy menjek, segítsek neked, ha ilyen messze vagy? – kérdezi zaklatott hangon. És újra ott tartunk, mint 2 évvel ezelőtt, mikor bejelentettem, apuhoz költözök. Zsarol. Zsarol a féltésével, és irányítani akar. Nagyot nyelek, hogy visszafojtsam a dühömet, és ne csináljak balhét. Csak szabadulni akarok, és a férjemmel lenni.
Anyu, Robert a legodaadóbb férj, akit csak kívánhattam volna.- erőltetek nyugodtságot hangomra.- Szeret minket, és mindent megtesz, hogy semmiben se szenvedjünk hiányt. Az ő ajándéka volt, hogy ide utazzunk, mert kedveskedni akart nekem. Én pedig hátba szúrtam. – válaszolok remegő testtel, és érzem, amint a sírás erősen fojtogatja torkom. Kipislogom a könnyeket a szemeimből, és mély levegőt veszek.- Most pedig, kérlek, engedj lepihenni. – motyogom újra orrom alatt. Anyu odalép hozzám, és átölel.
Milla drágám, tudod, hogy én csak a javadat akarom mindig. Nagyon szeretünk. – folytatja, és homlokon csókol. – Holnap találkozunk. Csinálok valami nagyon finom reggelit. – mosolyog rám, és letörli a könnyeim, amik újra összegyűlnek szemeimben. – Rendben? – bólintok, és a szobám felé bandukolok. Hol lehet Robert? Ugye nem csinál semmi őrültséget? Képtelen vagyok másra gondolni, mint ,hogy kárt okoz valakiben, vagy önmagában, és kimerültségig sírok.

Gyilkos csend telepszik ránk. Robert merev arcáról képtelenség volna bármit is leolvasni, ha nem ismerném már ilyen jól. Robert Pattinson bármikor képes volt magára ölteni álarcát. Tökélyre fejlesztette ezt a képességét, hisz szüksége volt rá mind a magánéletben, mind pedig az üzleti életben. De, előttem mégsem tudta sosem leplezni az érzéseit. A szemeiben úgy olvastam, mintha nyitott könyvek volnának. A legszebb, acélszürke íriszek, amelyek csupa fájdalmat sugároznak. Miután összeházasodtunk, többször láttam őket boldognak, mint bánatosnak...pedig rengeteg fájdalmat láttak már ezek a csodálatos szemek. Robert Pattinson könnyen elhitette a világgal, hogy az élete tökéletes, és boldog, de, csak én jártam a közelében annak a rengeteg szörnyűségnek, amit átélt. Aminek az apjához rengeteg köze van.Thomas Pattinson élete fenekestül felfordult, egy decemberi napon, 19 évvel ezelőtt, amikor is mindkét fiát elvesztette egy szerencsétlen balesetben. Akárhogy is, csak az egyik fia testét temette el, mintha mind a kettőt örök nyugalomra helyezte volna 1998. december 27-én. Attól a naptól kezdve Thomas mindent elkövetett azért, hogy az egyetlen fia életét pokollá tegye. Épp olyanná, mint a sajátja volt...aminek még lánya megérkezése, Annabell sem volt képes enyhülést hozni. A családon belüli erőszak, sosem derült ki. Sosem tudta meg senki, mi rejtőzik a hatalmas villa falai között, aminek még Robert anyja, Aria is képtelen volt véget vetni. Elnyomásban éltek, zsarnokságban, amit Thomas, és az ő megszakad szíve okozott. Aria gyenge nőként mutatkozott be előttem. Olyan nőként, akinek szüksége van az irányításra, útmutatásra, és ez cseppet sem volt vonó tulajdonsága számomra. Ha én Aria helyében lettem volna, elhagytam volna Thomast, és új életet kezdtem volna a gyermekeimmel... persze, hova is menekülhetne, egy védtelen nő, két gyerekkel egy mágnásmogul elől? Érthető a maradása.
Robertnek egészen addig nem volt ereje szembeszállni apjával, míg én be nem léptem az életébe. Csak ezután volt képes kiszállni apja vállalatából, és kiállnia a saját érdekeiért.
Bár Thomas megkeserítette fia életét, Robert mégis meggyászolta a relytéjes körülmények között meghalt Thomas Pattinsont. Érdekes módon soha nem beszéltünk az apjáról, miután meghalt. Tudom, hogy gondol rá, de sosem hozza fel a témát, én pedig nem is merek kezdeményezni ez ügyben.

Nagyot nyelek ,és ránézek. Mereven bámul a szélvédőn kifelé. A gyomrom görcsben, félelem lesz rajtam úrrá.
Beszélhetnénk? – kérdezem száraz hangon
Nem hiszem, hogy tudnék most veled beszélni. – mormolja orra alatt, de mindvégig az útra mered.
Ne csináld ezt, kérlek besz...
Ne! – csattan fel, és a kezét a levegőbe emeli, hogy megállítson. Könnyek gyűlnek szemeimbe az elutasításától.
Sírni kezdek, olyan módon, amit képtelenség volna megállítani. Nem is akarnám. Fél órán keresztül sírok, úgy, mintha nem is akarna abba maradni. Szörnyen érzem magam. Mardos a bűntudat, és a tehetetlenség. Fájdalmat okoztam a férjemnek, és egyúttal magamnak is. Elfordulok tőle, és én is magamba zárkózom. Az ablaknak döntöm a fejem, és összegömbölyödöm az ülésbe. Olyan hossz ez a csend! Fárasztóan, fájdalmasan hosszú.
Állj meg, kérlek. -szólok halkan, amint meglátom az út melletti pihenő táblát. Robert szó nélkül indexel, és sávot váltva elindul a parkoló felé.
Amint megáll az autó, kikapcsolom magam, Robert pedig már ott is van, és nyitja az ajtót. Hogy képes erre? A táskámba kapaszkodok, és egy köszönöm-öt mormolok el az orrom alatt. Robert elkísér a női mosdó felé.
Megyek, veszek valamit enni. Nem reggeliztél. Enned kell! – szól oda a hátam mögül, én pedig a vállam felett ránézek, és bólintok. Fagyos a tekintete, nagyon haragszik rám, és még így is arra figyel, nekem mik a szükségleteim. Úgy hiányzik az érintése! Annyira szeretném magamhoz ölelni, és beszívni az illatát!
Égnek a szemeim a sok sírástól...és belenézve a tükörbe, nem is számítottam másra, mint duzzadt, vörös szemekre, és orra. Borzalmasan festek. Amint végzek a dolgommal, a kocsihoz indulok vissza, de megtorpanok egy percre. Az épület melletti tujához húzódok, és onnan figyelek. Robert kezeiben szendvicsek vannak, és egy üveg víz. Az autó előtt áll, és egy dekoratív, harmincas, vörös nővel beszélget. Végig nézve magamon, a farmer sortomon, és a fehér lenge trikómon, kissé topisnak érzem magam. A nő hangosan felkacag, megfogja Robert karját, nekem pedig feláll a szőr a hátamon. Mintha arcon csaptak volna, úgy érzem magam, amint Robert mosolygós szemei reagálnak a nő nevetésére. Igen, 1:1 az állás. Erőt veszek magamon, kontyba gumizom a hajam a fejem búbjára, a trikómat megcsomózom, hogy a köldököm fölé szorul az anyag, és farmer sortomat pedig a csípőmre tolom. Kiveszem Pilot napszemüvegem, és a szemem elé teszem, majd csókálló, vörös rúzzsal kenem ki a szám. Az iménti topisságot, most a szexisség érzése váltja fel, ami most magabiztosságot is ad számomra. Vállamra dobom barna táskám, és a nadrágom övtartójába akasztom hüvelykujjam. Így közelítem meg őket. Robert tekintete azonnal rám terelődik, és megnyalja alsó ajkát. A korábbi fagyos tekintetét, most a tipikus vadász pillantása váltja fel, amitől mindig benedvesedek. Nem volt ez így most sem másként. Nem torpanok meg, azonnal a férjemhez megyek, és megcsókolom. Forrón, vággyal telve csókolom őt, ő pedig belenyög csókunkba. Megmarkolom pólóját, és magamhoz húzom, ő pedig újra felnyög. Nehezen válok el tőle, de muszáj, mert látni akarom a nő reakcióját.
Minden megvan? – kérdezem búja hangon, mire Robert nyel egyet, és "igennel" válaszol. Rámosolygok, és a nő felé fordulok, majd megemelem a gyűrűsujjamat. Enyhe célzás, hogy házas. A nő mosolyogva bólint, és vissza somfordál piros folswagen bogarához, én pedig, miután Robert kinyitja nekem az autó ajtaját, helyet foglalok az anyósülésen. Robert a kezembe nyomja a szendvicseket, és a vizet, majd becsukja az ajtót.
Nekilátok a szendvics kicsomagolásának, Robert pedig beszáll mellém. Kezei a kormányra markolnak, és fél percig csak ül, és néz ki a szélvédőn. Megnyalja alsó ajkát, és mozgolódni kezd az ülésben, majd ráadja a gyújtást. Beleharapok a szendvicsembe, és hangosan felnyögök. Robertre láthatóan hatással van, de tűrtőzteti magát, majd az út további felét szintén szótlanul tesszük meg. Robert újra elzárkózik előlem. Nem reagál a kezdeményezéseimre, és ez újra szomorúvá tesz. Mire a reptérre érünk kezdem rosszul érezni magam.
A számba nyál gyűlik, hideg verejték borítja el a testem, és szó szerint liftezik a gyomrom.
Rosszul vagy? – kérdezi azon a szörnyű jeges hangján
Ühüm. – nyögöm ki, mert félek elhánynám magam, ha kinyitnám a szám. Lázasan kezdek kutatni a táskámban magnézium után, de nem találok. Nem pótoltam a múltkor elfogyott levelet, és most egy darab sincs nálam.
Robert a reptér előtt húzódik le, én pedig azonnal kinyitom az ajtót, és kiadom magamból a 3/4 órával ezelőtt magamba tömött ételt. Borzalmasan kimerültnek érzem magam. Vagy öt percig állunk félrehúzódva, én pedig csak öklendezem, és hányok.
Robert zsebkendőt nyújt elém, én pedig nehezen megemelve kezem elveszem tőle. Remegek, lihegek, és borzalmasan szédülök.
Vizet iszom, kiöblítem a szám, és becsapom az ajtót magam mellett. Zsong a fejem. A fejtámlának döntöm, és behunyom szemeimet.
Érzem, amint Robert felbőgeti a motort, és az autó szinte nyílként lövi ki magát álló helyzetéből. Aztán már csak azt érzékelem, amint kinyílik az autó. Robert matatni kezd a táskámban, és megszólít.
Megjöttünk. – szólít, én pedig kinyitom elnehezült szemeim. Gyengének érem magam. Remeg a testem. Kikapcsolom az övem, Robert pedig a pilótával beszél. Az útleveleinket egyezteti, én pedig kiszállok, és elindulok. Három lépést teszek meg, míg lassan elsötétül minden, és a földre zuhanok. Érzem, amint a fejem a földre verődik, de csak egy pillanatra érzékelem a fájdalmat.

 


2017. augusztus 14., hétfő

110. fejezet

Izzadok. Folyik rólam a víz, és még a fejem is hasogat. Zsongássá alakulnak át a nevetések, és a hangok körülöttem. A házba megyek, és vizet engedek a konyhában. Leveszek a polcról egy poharat, és megtöltöm. Megmosom az arcom, kétszer is belemerítem a vízzel telített tenyereimbe. Hangos kacajok ütik meg a fülem. Leginkább Kamilláé. Kinézek az ablakon, és szó szerint szembe találom magam evvel az átkozott félistennel. Mert az igaz, hogy ez a kis hülye gyerek, jól ki van gyúrva... meg a rezes bőre. Bassza meg!
Azon kapom magam, hogy a mosogatótálcát szorongatom. Kamilla, Alex vállára teszi a kezét! Ez meg mégis mit művel?
– Na, mi a helyzet? – vereget vállon egy kéz. Áron az, megismerem a hangját. Rá nézek, és látom, amint hátrahőköl. – Jesszus, ember! Jól vagy?
– Jobban lennék, ha a nővéred nem tapogatná azt az idiótát! – morgom dühösen, és tovább szorítom a mosogatótálcát
– Ember, jobb lenne, ha uralkodnál magadon kicsit. A te érdekedben mondom. Nem lehetsz féltékeny még az élő fára is. Ez már beteges. Oké, jó csaj a nővérem, de azért ennyire nem... – néz rám legalább úgy, mint egy ufóra. – Bezzeg a Liza! – kiált fel, elmélkedve bólogat, és a távolba réved. – Hatalmas mellei vannak, és hosszú fekete haja. És a szeme, ühm, és a feneke. Nagyon formás feneke van. -bólogat elismerően. Most őszintén, ki nem szarja le a Lizát? Kurvára nem érdekel a nője...
– Áron. – mormolom unottan
– Millának nincsenek nagy mellei... bár, olvastam, hogy a kismamáknak megnőnek a cickói. – folytatja, és a kezeit a mellkasa elé teszi, és méregetni kezd, úgy, mintha két mell volna a kezébe. – Nem vetted észre, hogy nőttek volna? – néz rám érdeklődve, majd újra a kezeit stíröli. – A strandon nem vettem észre, hogy változott volna az...
– Áron! – kiabálok rá. – Fogd már be! A te nővéred a világ legjobb nője! És, ha kell, mindenkit megsemmisítek, hogy az enyém maradjon.- morgom, nem...nem is morgom, szó szerint hörgöm. És, azon agyalok, hogy nyírjam ki ezt a ficsúrt.
– Ease öregem! Evvel nem megtartod a csajt, hanem inkább elüldözöd. Megijeszted. Ezt tényleg neked kell magyaráznom? Állítólag te vagy a macsó kettőnk közül, nem? – kérdezi könnyed hangon Áron, amitől egy kicsit észhez térek. Felegyenesedek és mélyet sóhajtok. Áronnak, talán igaza van. De, amint újra kinézek az ablakon, látom, amint Alex, Kamilla derekára teszi a kezét.
– Kinyírom! – morgom orrom alatt, és dühödten, fülemben dübörgő vérrel indulok ki a konyhából. Áron megfogja a karom, és rám néz.
– Nyugodj már le!
– Meg fogta a derekát! – bökök ki az ablakra.
– Figyelj! – mondja Alex, és látom, amint Kamilla elveszi Alex kezét, és felemeli a gyűrűsujját. Alex, némán bólint, és mellkasa köré fonja két karját. – Figyelj, meg kell bíznod Millába, különben ez a házasság nem lesz hosszú életű.
– Én benne megbízom, csak bennük nem....- sziszegem.
– Bennük? – vonja össze szemöldökét értetlenül.
– Az összes férfiban, akinek farka van. – morgom
– Gyere, igyál egy üveg sört, és erőltess mosolyt a képedre. Látod, már keres is téged. – Áron a nyakamba akasztja a kezét, és a kezembe nyom egy üveg, hideg sört.
Áron felemeli a sörös üveget, és az ablak felé mutat. Kamilla a szemeivel keres, és ettől meglágyul a szívem. Kiindulunk a házból. A forró, száraz levegő szó szerint arcon üt. Kamillához indulok. Mosolyra derül, amint meglát.
– Szia bébi. – mormolom, és átölelem. Hajába fúrom orrom, és megcsókolom a nyakán. Bizsereg tőle, tudom. Mindig érzékeny pontja volt a nyaka.
– Merre jártál? – kérdezi, fülembe súgva, és hallom, amint elakad a lélegzete. Összeszorítja combjait, nekem pedig mosolyognom kell.
– Be kellett mennem. Nem érzem túl jól magam. – mormolom, és így is van. A düh, ami elöntötte a fejem odabenn, minden érzést megsemmisített bennem. De, most, hogy lenyugodtam, újra érzem, ahogy kóvályog a fejem.
– Talán sok volt az alkohol? – kérdezi mosolyogva, és hajamba túr
– Nem, nem ittam sokat. – vonom össze szemöldököm, és megrázom a fejem, hogy kitisztítsam a látásom
– Talán megártott a nap. – ráncolja Kamilla is homlokát, és az arcom kezdi fürkészni. – Nem akarsz ledőlni?
– Nem akarlak egyedül hagyni. – rázom meg a fejem, és szorosan derekába csimpaszkodok
– Robert, a családom körében nem vagyok egyedül. – mosolyodik el, és úgy beszél velem, mint egy kisgyerekkel.
– Tudom bébi.
– Menj, dőlj le, mindjárt megyek utánad. – mosolyog rám, és apró puszit nyom ajkamra.
Bólintok, és erőt veszek magamon, hogy mindenkitől könnyes búcsút vegyek. A szomszédok, akikkel szerintem két szót váltottam az este folyamán, kedvesen fogadják a búcsúzásom, és ugyanúgy Balu, és Áron is. Közelebb lépek Mártihoz, aki vizsgálgatni kezd szemeivel, és a homlokomra teszi a kezét.
– Nem tetszel te nekem.- mondja aggódó pillantásokkal, és ebben a percben úgy érzem, jobban aggódik értem az anyósom, mint a saját feleségem. És, ez bosszant.... kurvára bosszant. Mert, amikor rá nézek arra a kurva indiánfőnökre, ugyanazt a mosolyt látom az arcán, mint az imént Kamilláén. De nincs is időm ezen agyalni többet egyelőre, mert Márta a karomon fog, és Kamillához húz.
– Mérjétek meg a lázát. És adj neki egy Algopyrint.
Kamilla rám néz, és kikerekednek a szemei.
– Te, tényleg nem vagy jól.- mondja elhűlve, és kiveszi a kezemben szorongatott sört, amit még a konyhában kaptam Árontól. Egész idáig szorongattam volna? – Azt hittem csak fáradt vagy. – biggyeszti le ajkát, és a ház felé indulunk.
– Te is mész Milla? – hallom meg indián főtörzsünk izgatott szavát,amitől belém áll az ideg. Igen, megy, te baromarcú! A férjével tart! Mert férjnél van!
– Igen. Lefektetem Robertet. Nem érzi jól magát. – fordul meg Kamilla a válla felett.
Cseppet sem elégít ki a válasza. Azt kellett volna mondania, igen, jó éjt. Erre most egy hatalmas kérdőjel ugrándozik előttem. Bassza meg!
Amint beérünk a házba, megcsap a hűvös levegő. Egy pillanatra jól esik, de valóban csak egy pillanatra, mert aztán összeugrik a gyomrom, és futva indulok a mosdó irányába. Még időben érek a wc-hez, és akkorát rókázok bele, mint még életemben soha. Nagyon rég nem voltam beteg, talán utoljára náthás lehettem, még egyetem alatt. Nem tetszik a tudat, hogy Kamilla így lát. Nem tetszik, hogy gyenge, és sebezhetőnek érzem magam...és nem tudom elrejteni a világ elől.
– Ó, te szegény. – motyogja orra alatt Kamilla, és simogatni kezdi a hátam. Vizet tölt, fogkefét készít, én pedig elfogadom. Ráz a hideg, és borzasztó gyengének érzem magam. Nehezen, de sikerül megmosnom a fogam. Kamilla pedig bekísér a hűs, sötét hálóba. Az ágyra dőlők, Kamilla felkapcsolja a villanyt, és lázmérőt dug a hónom alá. Megragadom a kezét, amint elindulni látom.
– Ne menj el. – kérlelem halkan ő pedig angyali mosolyával rám néz.
– Csak ide hozom a gyógyszert, ha szükséged lenne rá, kéznél legyen. – mondja, és megsimogat. Betakar, és még egyszer megsimítja arcom. Belefúrom a fejem a párnába, és éppen vissza is ér, amint sípolni kezd ez a vacak a hónom alatt.
– Ez bizony láz. – mondja, és elhúzza száját. Kezébe veszi a gyógyszert, és felém nyújtja. Engedelmesen beveszem a keserű ízű gyógyszert, és leöblítem két korty vízzel. – Jó fiú. – mosolyodik el, mire én huncut mosolyra húzom a szám. Betakargat újra, és megcsókolja az arcom. – Most pedig aludj.
Bár, minden érintés fájdalmat okoz a bőrömnek, mégis vágyom arra, hogy hozzám érjen.
– Ne menj el! – kérlelem újra, és a párnát szorongatom
– Eszembe sem jutott. – kuncogja el magát, és sziszegve mászik fel az ágyra, és kúszik mellém.
– Fáj a hátad? – kérdezem aggódva
– Semmiség. – mondja, és oda fekszik mellém. Közelebb húzódom hozzá, és a pocakjára teszem a fejem.
– Ugye, nem zavarok srácok? – mormolom hasának, ő pedig kuncogni kezd. Megpuszilom, és befészkelem magam meleg ölelésébe. Kamilla hajammal kezd el babrálni, amit nagyon élvezek. Gyengéden simogat, és szeretget. Sosem kaptam még ilyen szeretetet... ilyen anyai gondoskodást. Finom, meleg érzés. Átölel, beburkol a szeretetével, a kedvességével.
– Ó, szegénykém, te remegsz! – szól halkan, és az ő takaróját is rám húzza. – Így, izzad ki ezt a lázat.
– Köszönöm. – vacogok oda
– Ez természetes Robert, nem kell megköszönnöd. Anyu mindig dúdolgatott nekem, mikor a kemo után nagyon rosszul voltam.
Kamilla dúdolni kezd, és simogatja izzadt fejem. Ellazul a testem, egyre bódultabbnak érzem magam, és Kamilla ölelésében hamar megadom magam az álomnak.


Rémálomból ébredek. A súlya még mindig itt nyomja a mellkasom, mégsem vagyok képes felidézni már azt, ami ennyire felzaklatott. Felülök az ágyon, és lelököm magamról a takarókat. Izzadok, dől rólam a víz, és zihálva veszem a levegőt. Kamillára nézek, magam mellé, de ő sehol. Aggódva indulok ki a szobából, és a külső hangok egyre inkább felerősödnek. Hideg vízzel mosom le az arcom és a felsőtestem. Jól esik a hideg víz, felfrissít.
Oda kinn, már sötét van. Nem is tudom hány órára járhat az idő. Késő van az biztos, mégis még hangos kacajoktól zeng az udvar. Kamilla kint van... azzal a kibaszott törzsfőnökkel. Miért nem velem van? Miért nem velem alszik az ágyban?
Óvatosan megyek ki. Fülledt meleg van még mindig, de legalább már a nap nem tűz. A terasz, fényfüzérekkel van kivilágítva, a falon pedig egy fehér ponyva lóg. Filmet néznek, és nagyokat kacarásznak. A videón épp kedvenc torzsfőnökünk, és drága feleségem táncolnak. Kamillán fekete tánccipő, és egy tűzpiros ruha van. A haja kontyba tűzve, ajkai vörösre rúzsozva. Eszméletlenül dögös, és szexi, szinte már megmerevedek. Az arca még jóval fiatalabb a filmen, több éves lehet már ez a videó. Mégis, megdermedek, amint látom, hogy a pasas Kamilla melle között húzza el a kezét.
– Jesszus! – neveti el magát Kamilla, és lejjebb csúszik a székében. Eltakarja az arcát, mintha szégyellné a dolgot, és ez azért hízelgő.
– Két hétig tanultuk be ezt a mozdulatot. – emlékszik vissza törzsfőnök, és a ponyva felé bök. Alex Kamilla derekát fogja, és Kamilla elengedi magát. Kecses mozdulattal emelkedik vissza Alex elé, és összesimulva vele, a csípőjét kezdi el mozgatni.
– Két hét veled, és egy velem! – kacag fel Balu. – Milla, drágám nem akarlak megsérteni, de, úgy mozogtál mint egy darab fa. – folytatja Balu, és megpaskolja Kamilla lapockáját
– Inkább, mint egy csípőprotézises. – szól hozzá értelmesen Áron, és legszívesebben tarkón vágnám, amiért így beszél a nejemmel. Bár, az igaz, Kamillának semmi ritmus érzéke nincs.
Emlékszem, mikor a nagy táncolásában, beleakadt a cipzárba a haja. Akaratlanul is kuncognom kell.
Kamilla szoknyája virágként pörög körülötte, amint Alex pörgeti. Kamilla Alex combjára teszi kezét. Alex pedig végig húzza kezét rajta. Ó, hogy beverném a képét!
– Na, jó! Elég most már a savazásból. – legyintgeti le őket Kamilla. – Mindenki tudja, hogy nincs érzékem a tánchoz. Nem is akartam elvállalni. Viszont, amit egyszer megtanulok, azt életem végig képes vagyok felidézni.
– És, ez volt az én szerencsém, hogy Margó 8 hétig gipszben volt. – mosolyog Kamillára Alex.


Megütöm. Annyira szétbüntetném a fejét! Minden erőmet össze kell szednem, hogy ne menjek oda. Figyelj!cseng fülemben Áron szava. Igen, így teszek. Figyelek, és meglátjuk Kamilla hogy reagál indián barátunk közeledésére.
Alex megsimítja Kamilla felkarját, Kamilla viszont nem reagál, csak a videót nézi. Miért nem húzódik el tőle?


– Fogadjunk nem tudnád már eltáncolni. – kezd Áron Kamilla ugratásába, és bökdösni kezdi Alex könyökét. Cinkostársként viselkednek, miközben Kamilla összeszűkített szemekkel nézi őket.
– Ne menj bele! – súgom magam elé. – Kérlek, kérlek, ne menj bele.
– Na, hagyjatok! – legyint nevetve Kamilla, és a szélében kezd el mocorogni. Zavarban van. - Anyu, védj meg tőlük. – nyafog Kamilla, és Márti kezéhez bújik.
– Milla drágám, ami igaz, az igaz. Fantasztikusak voltatok azon az iskolai záróeseményen. Nem is emlékszem már pontosan mi volt a neve. – ráncolja homlokát
– Ez csak egy sima záróvizsga volt. Alexnek Margó lett volna a párja, de eltörte a lábát. - válaszol Kamilla, és anyjához bújik továbbra is
– Nekem még megvan a dal a telefonomon. – mosolyog Alex.
– Nem fogok veled Mambót táncolni Alex. – nevet fel Kamilla, és hevesen rázza a fejét
– Ne menj bele...- motyogom újra, és közelebb lépek. De, meghallom a zenét, mire Alex a vászon elé lép, és feltűri gallérját. Hátra fésüli haját mindkét kezével, és vigyorogva Kamillára néz, majd mutató ujjával hívni kezdi. Kamilla vonakodik kicsit. Alex észrevesz. Minden idegszálam megfeszül, és megrázom a fejem. – Ne csináld! – figyelmeztetem, magam előtt sziszegve. Alex viszont vigyorogva elkapja Kamilla kezét, és magához rántja. A zene ütemesen beindul, ők pedig összeolvadva kezdenek el andalogni. Kamillának igaza volt. Ahogy beindult a zene, úgy mozognak együtt, mintha évek óta táncolnának már. Kamilla mosolyog, és nevet, miközben Alex arca ruganyos gumiként mozog az arcán, és próbált macsós képet vágni a dologhoz.
A féltékenység nem elég pontos megnevezése annak, amit ezekben a percekben érzek. Látom, ahogy Kamilla derekára simul Alex keze, és ezt mindenki élvezi Az anyósom, az apósom, a sógorom... és senki nem gondol bele abba, hogy ez cseppet sem helyén való. Kamilla már házas nő, és terhes. Az én babáimat várja, a kurva életbe!
Eltiprom ezt a kis pondrót! E felől már semmi kétség! Az törzsfőnök, elszívhatja az utolsó pipáját, mert ma kést döfök a tollába!
Morogva indulok feléjük. Megegyengetem az arcát ennek a szarházinak! Meg kell ütnöm!
Megkerülöm a székeket, és egyenesen Alex felé iramodok.
– Hé, hé, öreg! – kiált utánam Áron, és elkapja a kezem. Visszafog, a vendégek pedig mind felpattannak székükből. Nehezen tudom türtőztetni magam. Remeg a testem, és izzik a bőröm. Dübörög a vér a fülembe. Kamilla pedig riadtan áll Alex elé.
– Vedd le róla a kezed! – morgom, miközben mindvégig Alexre nézek
– Robert, nem történt semmi, kérlek, állj le.- néz rám riadtan Kamilla, de én nem bírom levenni a szemem Alexról.
– Mondtam, hogy ne csináld! – sziszegem, és a korábbi beszélgetésünkre emlékeztetem, amikor Kamilla elment zuhanyozni. Kamilla hátra fordul, és Alexet nézi. – Korrekt voltam veled, el mondtam, mire számíthatsz, ha ezt csinálod – ordítom Alex képébe, akinek szeme sem rebben.
– Robert , esküszöm semmi nem történt, higgadj le! – csitít Kamilla, és arcomra teszi a kezét. Jeges pillantással nézek rá, ő pedig tudja, hogy messzire ment.
– Ne érj hozzám. – sziszegem halkan, úgy, hogy csak ő hallja meg. Megrántom a karom, hogy megszabaduljak kullancs sógoromtól, és Kamilla szemébe nézek. – Jól érezted magad? Hm? Jó volt a hátam mögött flörtölgetni?
– Robert, nyugodj le, nem csinált semmi rosszat! – szól közbe Balu dühösen
– Ne szólj bele! – intem le, de még csak rá sem nézek
– Remélem kiélvezted az utolsó estéd Magyarországon. Holnap reggel indulunk haza! – sziszegem, és Kamilla könnyes szemeire meredek
Dúvadként vonulok be a házba, és felkapom a kocsikulcsot. El kell húznom innen, mert tudom, nem állok jót magamért. Elárulva érzem magam. Becsapva. És, ezt kurvára nem kezelem jól. A gázba taposok, amint bevágom magam mögött az ajtót, és megyek. Fogalmam sincs merre, egyszerűen el kell tűnnöm, és le kell higgadnom. Ez a kis köcsög, nem tudja kivel húzott újat. Világosan elpofáztam neki, hogy Kamilla az enyém. Petert tárcsázom. Harmadik csörgésre veszi fel a telefont.
– Uram? – szól bele aggódó hanggal a telefonba
– Készíttesd elő holnap reggelre a magángépet a budapesti reptérre. Haza megyünk. – morgom, miközben csikorgó kerekekkel állok meg egy útra lépő gyalogos előtt két centire.
– Ésszel! – ordít fel ijedten az ötven körüli férfi, és a motorháztetőre csap. Felbőgetem a motort, hogy végre elhúzzon a picsába, ő pedig a levegőbe emeli a kezét, és káromkodni kezd. Azon kapom magam, hogy kiszállok az autóból, és a férfibe kapaszkodom, és leráncigálom az útról. Méltatlankodva ordít velem, én pedig behúzok neki egyet. Aztán még egyet. És, legszívesebben szétverném az arcát. Nehezemre esik leállni, de végül megteszem, és visszaszállva az autóba, kerekeket csikorgatva elhajtok.
– Uram, minden rendben? – hallom meg Peter hangját újra
– Kurvára nincs rendben semmi, de majd rendben lesz. Teszek róla, hogy rendben legyenek itt a dolgok. – morgom, és behajtok egy utcába.
– Uram, tehetek még valamit?
– Csak varázsold a kibaszott gépet a kurva reptérre! – sziszegek dühösen, és bontom a vonalat


Talán egy órába is beletelik, míg végre lenyugodok annyira, hogy ésszerűen gondolkodjak.
Leállítom a motort, és a tópartra sétálok. Gyenge szellő segít kitisztítani a fejem. Leveszem magamról izzadt pólóm, és leülök egy padra. Kuncogó lányok mennek el előttem. Rövid miniszoknyájukban ringatózik formás fenekük, és a válluk felett nevetve visszafordulnak. Az ujjamon lévő jegygyűrűre pillantok. Égeti az ujjam a karika, amint megmozdul a nadrágomban a farkam.
Térdeimre támasztom kezeimet, és a tenyerembe temetem arcom.
Meg fogom ölni Alexet, és ettől semmi nem tántoríthat el. Nem ma...de hamarosan... Rátette a kezét arra, ami az enyém. Bemocskolta a testét az érintésével, és ezt megmondtam neki, hogy nem tűröm. Kamilla meg csak flörtölt vele...mégis, mit képzelt?
Ott hagyott...alig várta, hogy elaludjak, és ő vissza mehessen hozzá. A nászutunkon.... ezt teszi velem a nászutunkon.
Mindent megtettem érte. Mindent, amit csak el lehet képzelni, ő pedig ezt teszi velem.
– Hát jó... ideje bekeményíteni.
Elcsendesedett a ház, mire vissza értem. Sötét volt, és csak a levegőben terjengő grill illat emlékeztet arra, mi volt itt pár órával ezelőtt. Az ajtó nyitva, a ház viszont már teljes sötétségbe burkolózott. A hálónkba mentem. Kamilla az ágyon feküdt, összegömbölyödve. Párnáját szorosan fogta feje alá, és halkan szuszogott. Felkapcsoltam az éjjeliszekrényen lévő kislámpát, és elővettem a bőröndöket. Igyekeztem nem felébreszteni, nem volt szükségem még egy veszekedésre. Túlságosan kimerült vagyok már ehhez. Össze akarok pakolni, és végre lefeküdni. Gondosan pakolom be a cuccaimat a bőröndbe, majd ugyanígy teszek Kamilláéval is. Mocorogni kezd, de ügyet sem vetek rá, tovább pakolom a fehérneműit.
– Mit csinálsz? – kérdezi álmosan
– Mondtam. Holnap reggel indulunk haza. – mormolom orrom alatt ridegen
– Nem Robert. Nem akarok haza menni. – ül fel az ágyon, és éberebb hanggal beszél hozzám
– Hát, az szívás, mert megyünk. Aludj vissza, hatkor kelünk. – vetem oda, és becipzározom a bőröndöt.
– Ne csináld ezt kérlek. – kezd bele a sírásba. – Ne szakíts el a családomtól.
– A családodtól vagy a pasidtól? – förmedek rá, ő pedig hátrahőköl.
– Te meg miről beszélsz? – vonja össze szemöldökét, és megrázza a fejét.
– Alig vártad, hogy elaludjak, és vissza mehess hozzá, igaz? – sziszegem dühösen, és közben a pipere dolgainkat szedem össze. – Lefeküdtél vele? – kérdezem, és egy pillanatra megállok. A fülembe dübörög a vér, kapkodva veszem a levegőt, és a gyomrom görcsben áll. Remegek a dühtől.
– Nem… nem! Hogy kérdezhetsz ilyet? – kérdezi hitetlenkedve, és feláll az ágyról
– Esküszöm, ha hozzád ért, ha megtudom, hogy megcsókolt, vagy… – minden szót kész kín kipréselnem magamból. Képtelen vagyok Kamillára nézni. Képtelen vagyok másra gondolni, csak arra, hogy ezek ketten összefeküdtek – én megölöm.
– Ne mondd ezt. Kérlek, hagyd ezt abba. – hallom meg törékeny hangját, de most képtelen vagyok megszánni őt.
– Tudod, hogy megteszem. – morgom, még mindig remegve
– Ha egy ujjal is hozzá érsz, én elhagylak Robert! – válaszolja, és hangja egyből fenyegetővé válik
– Miért hazudtál nekem? Ez a kapcsolat nem 1 évről szól!
– Miről beszélsz? Az igazat mondtam neked.
– Hazudtál nekem.
– Az igazat mondtam! 1 évig voltunk együtt, csak…
– Ne folytasd! – szakítom félbe. – Nem akarok még több hazugságot hallani. – mordulok rá, és a bőröndbe vágom a pipere táskát. Kamilla összerezzen, és hatalmas könnycseppek zuhannak le ajkaira. Nem akarok még csak rá nézni sem. Hatalmas a csalódottságom, és ez most nem fog enyhülni, még a sírását nézve sem, ami egyébként mindig szíven üt. Holnap haza megyünk, és minden vissza áll a megszokott dolgok körébe.


2017. július 24., hétfő

109. fejezet


Fáradtan cipeltem fel a lépcsőn a táskám. Robert rosszalló pillantásától csak még inkább szégyellem magam. Az előszobába dobom a sporttáskát, és fújok egyet. Megfogom csőtoppom alsó szárát, és lefejtem magamról a csatakos ruhát.

- Te meg mit művelsz? – kérezi fojtott hangon Robert, és kikapja a ruhát a kezemből, majd zavarában elém tartja. Nevetni kezdek rajta.
- Te, mit csinálsz? Itthon vagyok, a családom körében, Robert. – válaszolok kuncogva, majd kikapom kezéből a toppot, és a szobák irányába indulok. Mindenki elfoglalja a saját szobáját, de Robert, még mindig azon aggodalmaskodik, hogy Áron, vagy Balu, melltartóban lát meg.
- Öltözz fel, kérlek! – néz rám megrovó pillantásokkal, de még mielőtt válaszolhatnék, Áron dugja be Robert hóna alatt a fejét. Áron ide oda emelgeti fejét, hogy átlásson Robert hátán.
- Fél óra múlva indulunk, kapd össze magad. Bele váglak a vízbe, hogy csak csattansz! – bólogat vigyorogva, amire a közös strandolásunk emlékei jutnak eszembe. Jókat mulattunk minden alkalommal. Sokszor voltam víz alatt. Hol Balu, hol Áron nyomott le mindig. Aztán minél idősebbek lettünk, annál többen is voltunk. Az utóbbi években már tíz fős társasággal mentünk minden hova. Jó ég, micsoda emlékek!
- Utána pedig az én öklöm csattan az arcodon! – mordul rá Áronra, amitől rosszalló érzés támad bennem. – Kamilla terhes, az kellene még, hogy te itt dobálgasd! – folytatja Robert kioktató hangnemben.
- Mi bajod? Új nekem még ez a babás dolog, nem kell egyből fenyegetőzni. – csattan fel Áron, majd félmeztelen testével odébb áll.
- Igaza van. Miért kell így viselkedned? – ráncolom össze homlokom. Robert becsukja az ajtót, és lejjebb veszi hangerejét.
- Kezd egy kicsit sok lenni nekem.
- Áron?
- Nem, ez az egész. Én vagyok a férjed, az én dolgom, hogy gondoskodjak rólad. Nem bírom mikor valaki beleszól a dolgainkba. Meg sem kérdezte akarunk e menni fürdeni, csak kijelenti, hogy megyünk, és kész.
- Most a reggeli dolog miatt vagy így kiélezve a családomra? Mert anyám nem engedte, hogy felgyere, miközben épp telerókázom a WC-t ? – kérdezek vissza kiakadva, és dühösen hátravetem hosszú hajam
- Az én dolgom lett volna, hogy melletted legyek, mikor rosszul vagy. - mormolja sértődötten.
- Robert, most az anyámra vagy féltékeny? Jól hallom? - kérdezek vissza hitetlenkedve
- Mindenkire féltékeny vagyok, aki kapcsolatba lép veled. Minden percre féltékeny vagyok, amit nélkülem töltesz el, érted?
- Szerintem kicsikét megsütött a nap! – hőkölök hátra, és leveszem a melltartóm. A sporttáskát az ágyra dobom, és kiveszem belőle a bikinim.
- Maradjunk itt, pihenned kellene picit. Nagyon meleg van, még a végén rosszul leszel. – lép hozzám közelebb, én pedig elhúzódom tőle.
- Te maradj csak. Anyu, úgy sem akar jönni, segíthetsz neki.
- Nem fogtál fel abból semmit, amit mondtam neked, igaz? – neveti el magát. – Félre ne érts bébi, szeretem anyád, de most vele akarok lenni a legkevésbé.
- Szar ügy, mert én most lemegyek az öcsémmel, és az apámmal a strandra, és egy fesztelen, kötöttség mentes napot fogok eltölteni vele. Nélküled! – morgom, és belebújok a bikini alsómba, majd a felsőt is felveszem.
- Azt el is felejtheted. Nélkülem nem mész sehova. – fogja meg karom, dühösen.
- Nem te döntöd el hova megyek. A feleséged vagyok, nem a rabszolgád. Engedj el, és gondolkodj egy kicsit azon, hogy viselkedsz, mindjárt a második napon. – sziszegem, és felkapom a táskám. A konyhába igyekszem, és közben igyekszem a nyugodtság minden formáját magamra ölteni. Mély levegőt szívok, és megrázom merev testem, hogy egy picit ellazuljak.
- Anyu, ne fáradj a csomagolással, majd eszünk egy lángost a parton. – legyintek, amint látom, ahogy anyu szendvicsekhez veszi elő a hozzávalókat.

- Biztos, kicsim? Nem lesz túl zsíros a lángos? – vonja össze szemöldökét anyu

- Ne aggódj. Nagy lány vagyok már. – kacsintok, és felveszem a konyhaasztalról a kocsikulcsot. – Kész vagy öcsisajt?- kiáltok be a szobák felé. Nem telik bele egy percbe, Áron, és Balu kilépnek a szobáikból. Mögöttük pedig Robert.
- Robert marad, segít neked anyu. -előzöm meg Robertet, akinek szigorú pillantásait felváltotta a könyörgő kutyakölyök pillantás.
- Jól van. Jól jön a segítség, estére fel tudunk készülni legalább. – kacsint anyu.
A szokásos sütögetős, grillparti, amit anyuék minden évben eljátszanak a szomszédokkal, és a barátaikkal.
- Te fogsz vezetni? – kérdez Robert, amint meglátja a kezemben a slusszkulcsot.
- Terhes vagyok Robert, nem beteg! – csattanok fel dühösen, és kicsattogok tangapapucsomban az udvarra. Megüt a meleg, tényleg brutál forróság van.

A kellemes víz hűti a testem. A fiúk heves fröcskölésbe kezdenek, úgy birkóznak, mintha az életük múlna a dolgon. Kuncogok rajtuk, de Robertnek igaza volt, nem szabad ilyen játékokba belefolynom. Odébb úszom. Szeretem ezt a strandot. Nem iszapos a víz, ami nálam lényegi kérdés, a strand szép, rendezett. Családias. Minden évben lejövünk, bántam volna, ha az idén nem sikerül. A ház, amit még anyu örökölt anyai felmenőitől, régi kőház lévén, kellemes hűvösséget biztosított minden forró, nyári napon.
Gyerekek kacaja, és sikítása ébreszt fel a régi emlékek közül, és elgondolkodóba esem, a mi családunk is ilyen felhőtlen lesz e.
Áron a nevem kiálltja, majd egy labdát dob. Elkapom, és visszadobom nekik. Talán fél órán át játszunk a labdával, mikor megkordul a gyomrom. Palacsintára vágyom.

Nem megyünk ki enni? – kérdezem, és a homlokom fölé teszem kezem, hogy lássam Baluékat
De, rohadt kajás vagyok. – bólint Áron, és elindulunk a partra.

A szellő kellemes langyos, de néha, mikor kicsit nagyobb erővel fújja meg a testem, megremegek. Gyorsan a törülközőbe csavarom magam, és a táskámba nyúlok. Tiszta, száraz pamut alsót veszek fel, a törülköző alatt zsonglőrködve. Áron és Balu három jól megtermett tejfölös, sajtos lángossal érkeznek, és három üveg hideg sört fognak ujjaik közt. Annyi a palacsintának.
Furcsállva nézek a fiúkra, de, nem sok időm van ellenkezni, Áron a kezembe nyomja a lángost.

Burkolj! Etesd a bébiket.
Hú, már nagyon éhes vagyok. – lihegem, és egy gyors mozdulattal beleharapok a tésztába. Földöntúli érzés önti el a testem, amint megérzem a sós tészta, a tejföl, és a sajt ízeit. Elégedetten hümmögünk, még a szemeimet is becsukom. Ismerős sziszegő hangokat hallok, mire kinyitom szemeimet.
Rád is gondoltunk. Alkoholmentes-citromos. – neveti el magát Balu
Gösser! De régen ittam már! – kiáltok fel boldogan, és kikapom a kezéből az üveget. Nagyot kortyolok az üvegből, és élvezem a frissítő, hűvös italt.
Majdnem alkoholost hoztam, de Áron figyelmeztetett, hogy azt már nem ihatsz...vagyis egy darabig.
Igen, de azért pár kortyba nem fogok belehalni. – vonom meg vállaim, és újat harapok.
Te, és, hogyhogy nem jött a férjed?
Hagyjuk most Robertet, ha lehet. – mormolom orrom alatt
Ez a fiú, úgy koslat utánad, mintha nem bírna nélküled levegőt kapni. Nem egészséges.
Tudom. – sóhajtok nagyot, és a lábujjam kezdem el piszkálni
Meg, most mi volt ez a cseszekedése reggel? Nem mondtam semmi rosszat. – kérdezi Áron, a szokásos hangjánál pár oktávval feljebb
Hajjj, nem tudom. Rossz napja van. De, már helyretettem. Az ő családjuk kissé más. Másként nevelkedett, furcsa neki ez a közeg. Ennyi az egész. Majd megszokja.- rántom meg újra vállaim. – De, tényleg, nem akarok róla beszélni. Hagyjuk most őt.
Akkor, mi lenne, ha vissza mennénk a vízbe? – pattan fel Áron, és labdát vesz a kezébe. – Dobálgathatnánk picit.- folytatja, és a fején kezdi el egyensúlyozni a labdát, úgy, mint egy cirkuszi fóka.
Menjetek, én még maradok picit. Amúgy is maradt még lángosom, meg akarom enni.
Aztán jössz?
Persze. Menjetek. – hessegetem el őket, és hasra fordulok, hogy újra neki állhassak enni.

Jóllakottan dőlök vissza a hátamra, és elképzelem magam. Olyan lehetek, mint egy jóllakott anyakoca. Hangosan felkacagok az elképzelt képre, és még percekig jól mulatok magamon. Vissza fekszem a hasamra, és kioldom a fürdőruhám felsőrészét. Emlékszem még múlt héten Robert emiatt rángatott el a vízpartról. Automatikusan nyúlok a bikini száraiért, de, aztán eszembe jut, ő most nincs itt... én pedig nagyon szeretek dacoskodni. Vissza engedem a bikini szárait. Erősen tűz a nap, így a fejemre teszem a strandruhám, és csak azt veszem észre, egyre nehezebben érzékelem a valóságot.

A hideg víz, ami a testemet éri, áramütés szerűen hat rám. Sikoltva ugrok fel, és a hátam mögé nézek. Alex vizes, őrülten szexi testét látom meg. Megismerem... bárhol megismerném a testét. Alex ugyanazt a fürdőnadrágot viseli, amit tavalyelőtt is viselt. Szereti, mert élénk piros színe jól megy rezes barna színű bőréhez. Én is szeretem.

Milla. – vigyorog elvörösödve Alex, és mellkasomra mered. Zavartan pillantok le melleimre, amik szabadon meredeznek. Ijedten teszem őket a helyükre, és elkezdek babrálni a kötözőkkel. Zavartan kapkodom a fejem, vajon ki az aki látott, de szerencsére senki nem ügyel ránk. Olyan ideges vagyok, hogy majd szétvet a düh. A hülye dacoskodásom miatt, ilyen hülye helyzetbe hozom magam. Hülye, hülye, hülye! Rohadtul pipa vagyok magamra, és még azt a rohadt fürdőruhát sem vagyok képes bekötni.
Hadd segítsek! – szól lágy hangon. Abba hagyom a babrálást, és előre engedem a kezeim. Hüvös kezei jól esnek forró, húzódó bőrömnek.
Tudod, hogy nem szeretem, mikor ezt csinálod. – motyogom orrom alatt, és érzem, amint meghúzza a zsinórokat a hátamon. Felszisszenek a szorítástól, de csak nagyon halkan. Jól le éghetett a hátam. Alex elém guggol, és a szemembe néz.
Tudod, hogy imádom, mikor sikoltasz. – mosolyog sokat sejtetően, és eszembe jut, miket szokott velem művelni. Bár, sosem feküdtem le Alexszel, azért elég jól működött a szexuális életünk. Belepirulok, elönti a forróság az arcom. Olyan hihetetlen, hogy megtettem azokat a dolgokat Alexszel.
Ha nem lennél leégve, még a végén azt hinném, hogy elpirultál. – mosolyog rám, és össze tapadt hajam eltűri arcomból.
Ne légy ilyen magabiztos. – mosolyodok el, és lesütöm a szemem.
Hol voltál ilyen sokáig? És, miért nem szóltál, hogy haza jöttél?
Tudod, hol voltam Alex. És, én, azt hittem, ezt már megbeszéltük. Te szakítottál velem, te akartad, hogy vége legyen.
Csak, mert tudtam, hogy képtelen leszek megtartani téged úgy, hogy 7000 km távolság van köztünk. Neked pedig menned kellett. Nem volt maradásod.
Tudod, hogy kibírtam volna Alex. Nem okoztam volna fájdalmat neked.
Elég nagy fájdalom volt már az is, hogy elrepültél. – válaszol, és nagyot nyel. Szemei a tájba révednek, látom, amint vissza emlékszik a múltra. Hogy a közösre, vagy csak a saját múltjára? Arról fogalmam sincs, de nem akarom megtudni. Félek attól, amit éreznék, ha megismerném az ő érzéseit. Nagy szerelem volt a miénk, azt hittük életre fog szólni, de valami még sem akarta, hogy együtt maradjunk. Sors, univerzum, Isten. Hívjuk akárhogy is, szétszakított minket egymástól, és Alex ott hagyott, még az utolsó előtti szemeszterkor.
A képben Balu, és Áron jelenik meg. Csurog még a testükről a víz. Balu a strand bejárata fölött lévő órára pillant.
Baszki, anyátok leveszi a fejünket! – mordul fel dühösen Balu, és a fejére csap. – Már otthon kellene lennünk. Pakoljunk, és menjünk.
Te is itt vagy papi? – kurjantja el magát Áron, és belecsap Alex kezébe
Igen, pár perce találtam rá Millára.
Alex, te is jössz, ugye fiam? Sütögetünk picit, iszogatunk. – veregeti meg Alex vállát, Balu
Igen, anyuék már szerintem ott is vannak. – bólint Alex, és feláll mellőlem. A kezét nyújtja, én pedig elfogadom. – Elfutok a cuccomért, mindjárt itt vagyok. – Felhúzom a ruhám, és belelépek a papucsomba. Összeszedjük a törölközőket, és a piknik takarót, de, úgy fáj a vállam, és a hátam, majd bepisilek.
Hát, te meg mit sziszegsz úgy? – kacag fel Áron
Borzalmasan megégtem. – nyafogok, és a táskám automatikusan a vállamra dobom. – Jaj! – nyafogok, és már venném is le a vállamról, mikor Alex leveszi a táskát.
Feljössz, és befújlak anyu csodaszerével.
Áh, nem olyan vészes. Majd otthon lekezelem valamivel.
Biztos? – veregeti meg a hátam Áron, amitől hápogásba török ki, és szinte menekülök az érintésétől.
Te normális vagy? Esküszöm, ha nem fájna ennyire, hogy megemeljem a karom, most olyat behúznék, mint másodikban, hogy még a szemed is lila foltos lett. – mordulok rá, de a három fiú csak hangos kacagásba tör ki. Bosszankodva fújok egyet, és elindulok a kocsi felé.
Hova indulsz baba?- kérdezi Alex. Igen, baba, egy időben az voltam. Babának hívott, mert szerinte olyan az arcom, mint egy porcelán babáé. Szerettem mikor így hívott, valahogy kedves volt nekem. Most is jó érzés árad szét a testemben, ahogy meghallom. Kellemes, nosztalgikus érzés.
A kocsihoz. – nézek rá értetlenül
Előbb felmegyünk hozzánk, és lekezeljük a hátad. Nincs mese. Balra parkolok. – bök a fejével balra, és elindul. Reménykedve nézek Balura, hogy menedékre leljek, de ő helyeslően bólint.
Legalább lesz időd tisztázni a dolgokat. – hajol oda közel hozzám Balu, és duruzsol. - Khm....tudod, a férjeddel, és a babákkal kapcsolatban.
Mélyet sóhajtok a gondolatra. Robert ki lesz akadva. Olyan lesz, mint egy házőrző. Már most ki vagyok tőle. Nincs kedvem egész este azt nézni, hogy a birtoklási vágyát elégíti ki. Oda dobom Balunak a kocsi kulcsot, és én is balra veszem az irányt.

Alex már a motorján ül, és a bukósisakkal babrál. Izgatottan ülök fel a mögé. Alex hátra fordul, és megvárja, míg én is felveszem a sisakot, aztán felbőgeti a motort. Olyan izgatottság fut végig rajtam, alig várom, hogy végre elinduljunk. Alex kifordul a Fürdő útra, és végig repeszt rajta. Szélsebesen húzunk el a Stop presszó mellett, ami rengeteg emléket adott az eddigi nyaralásaink során.
Nem egyszer volt hogy anyu dühösen baktatott le a nyaralóból, hogy a hajamnál fogva hazavigyen. Természetesen mire haza értünk már mindketten nevettünk. Mindig elmeséltem neki mindent a társaságról. És, amilyen bohóc bandánk volt, mindig jókat kacagtunk, mire haza értünk. Sosem voltam berúgva. Persze, 1-2 üveg sör lecsúszott, de, mindig tudtam hol a határ. Leginkább amiatt, mert, ha egyszer is részegen állítok haza, a szüleim örök rabságra ítéltek volna, legalább életem végig. Anyutól sosem kaptam meg azt a fajta szabadságot, amit a korombeliek igen. Azt hiszem, ez a betegségemnek tudható be. Az örökké rám akaszkodó anyámtól menekültem Amerikáig, és haza tértem egy ugyanilyen, vagy még talán rosszabb, férjjel. Összeugrott a gyomrom... Jesszus, mit fognak ezek kakaskodni! Talán beszélnem kellene Alexszel, és meg kellene kérnem, hagyja ki ezt a "kerti partit".

Alex a fürdőbe ment, én pedig lefejtettem a felsőtestemről a ruhát, és feltűztem a hajam. Nem sok minden változott azóta, hogy utoljára itt voltam. A ház szinteltolásos. Előtere nincs, azonnal a nappaliba lépünk be. Balra ülőgarnitúra, vele szembeni falnál tévéállvány. Az ülőgarnitúrával párhuzamosan kis barna apácakerítés figyelmeztet a színt különbségre. Három lépcső vezet fel a két szobához, és a fürdőhöz. Jobbra egy háló van, ez a szülei hálója. Előre pedig a konyha. Összességében otthonos kis ház, mindig jól éreztem magam itt.
Az ülőgarnitúrára ülök, amint Alex kilép a fürdőből. Egy ugrással ott terem mellettem.

A bikiniből is kibújhatnál.
Kackac, jó próbálkozás. – válaszolom méltatlankodva
Rengetegszer láttalak már meztelenül. Ami azt illeti, ma is.
Fel se hozd kérlek. Sosem voltam még ilyen kellemetlen szituban. – válaszolom szégyenkezve
Baba, előttem sosem kell szégyenkezned. – válaszol kellemes hangon. – Ez most hideg lesz. – folytatja, és fújni kezdi az aloeverát tartalmazó sprayt. Valóban hideg, és össze is rezzenek, de jól esik.
Alex, nem hívhatsz többé babának. – mormolom halkan
Csak azért mert nem járunk, te még ugyanolyan baba arcú leszel. Emiatt pedig jogom van úgy hívni, hogy baba.
Kérlek, hívj ezentúl Millának.
De, szereted, ha babának hívlak, nem értem miért baj, hogy...
Férjnél vagyok! – vágok szavába, csak, hogy végre túl legyek a nagy bejelentésen
Ó. – hallom meg Alex lepődött hangját. Megfordulok, és szomorúvá vált szemeivel találom magam szemben. – Szóval ezért nem szóltál, hogy itt vagy. – bólint, és az asztalra teszi a sprayt. – És, akkor ő most... ő, most ott van Mártival?
Igen. Itt van ő is Csopakon. – bólintok, és visszahúzom magamra a ruhát.
Fasza. Persze, nem is értem, mit gondoltam.... – rázza meg fejét, és keserűen felnevet. – Olyan idióta vagyok. – kap a fejéhez, és a falnak dönti homlokát. – És ti...- nyel nagyot, és rám néz. – Lefeküdtetek?
Alex... – szólok hozzá halkan. – A férjem.
Elcsesztem...én csesztem el. Most aztán már baszhatom. Én akartam az első lenni neked.
Ne beszélj így, kérlek. – állok fel, és megfogom a vállát. – Te mindig különleges maradsz számomra. Tudod jól. Nagyon szeretlek Alex, és ez sosem fog változni. – motyogom, és átölelem. – De, már más felesége vagyok. – nézek fel rá, lebiggyesztett szájjal. – Olyan férfié, aki, ha megtudja, hogy én most veled vagyok, és ölelgetlek, teljesen ki lesz akadva. – vigyorgok rá, és elengedem.
Igazad van. Menjünk. – bólint, én pedig mosolyogva indulok ki a ház ajtaján. – Várj, ezt vidd magaddal, anyunak úgy is van még belőle.

Három perc alatt felérünk a nyaralóhoz. Természetesen Robert már a kapuban rója a köröket, mint valami házőrző kutya. Leveszem a sisakot, és Alex kezébe nyomom. Robert arca olyan merev, mint a szikla. Dühös, baromira dühös.

Roberthez sétálok, és megcsókolom. Viszonozza a csókot, de, tudom, hogy csak azért, hogy megmutassa, egy pár vagyunk. Különben már a térdén feküdnék, és ő épp a hátsóm püfölné.
Maga mellé húz, én pedig elviselem, bár nehéz türtőztetni magam.

Alex, ő a férjem, Robert Pattinson, Robert, ő a vo...a ühm, a barátom. – dadogok, mint egy idióta. Persze Robert teste csak még merevebbé válik, már, ha képes még ennél is merevebb lenni. Alex előzékenyen kezet nyújt, mire Robert vonakodva ugyan, de viszonozza a gesztust.
Hello. – üdvözli Alex. – Már sokat hallottam rólad. – folytatja, nekem pedig majd leesik az állam. Alex mélyen a szemembe néz, én pedig tudom, ő is érzi a Robertben felgyülemlő féltékenység erejét.
Hello. Ezt örömmel hallom. – rázza meg Alex kezét, és látom, amint szó szerint szorongatja Alex kezét. De, ő állja a sarat, és még mosolyog is mellé. Kuncognom kell, mire ő még nagyobb vigyorra nyitja száját.
És, merre jártatok, így kettecskén? – kérdezi Robert, és kihallom belőle az iróniát.
Millának adtam egy jó kis sparyt a hátára. Csúnyán leégett. – válaszol vissza Alex. Alex olyan jól beszéli az amerikai angolt, hogy fel sem ismerni, hogy valójában magyar. Engem is tanított, nekem viszont még a mai napig kihallani a "tájszólásomat ".
Leégtél bébi? – nézi meg a hátam Robert. – A lábad is elég jól megpirult. Menj, zuhanyozz le, aztán bekenlek vele.
Oké. – válaszolom fellélegezve, és már indulok is. De rossz érzés üti fel a fejét bennem.- Meg lesztek addig? – kérdezek vissza aggódva.
Persze. – vágják rá egyhangúan, én pedig kénytelen vagyok ezt elfogadni.

A zuhany kellemes. Langyoskás hőfoka jól hűti forró bőröm, bár a húzódó érzés továbbra is meg van. Hajat mosok, élvezem, hogy lemoshatom az iszap maradványokat magamról,amit még a víz mosott a melltartómba.
Hosszú percekig állok csak a zuhany alatt, de, aztán eszembe jut, hogy a két fiút nem bölcs dolog magukra hagyni.
Kapkodva zárom el a csapot, kicsavarom a hajamból a vizet, és elhúzom a kabin ajtaját. Roberttel találom szemben magam. Törülközőt szorongat a kezében, és felém nyújtja. Érdekes, a kezemben olyan puhának tűnő törülköző, egy smirglihez hasonlít, amint a hátamhoz ér. Mégis, magam köré csavarom, és óvatosan lehajolok, hogy a hajam egy másik, kisebb törülközőbe csavarhassam. Amint felegyenesedem lehullik rólam a törülköző.

Jól megégtél. – állapítja meg Robert halk hangon.
Elaludtam a parton. – motyogom, és vissza húzom magamra a törülközőt.
Miért nem kented be magad? – kérdezi korholva
Nem akartam sokáig kint maradni, csak elnyomott az álom. – válaszolom
Ha meglesznek a babáink, nem lehetsz ennyire felelőtlen. – mormolja
Ez lesz most? Szapulni fogsz? – kérdezem dühösen
Nem szapullak, csupán figyelmeztettelek, hogy nem viselkedhetsz úgy, mint egy csitri. – mordul vissza, és kezei ökölbe szorulnak.
Á, szóval a csitrisség egyenlő avval, hogy elmegyek fürdőzni a családommal, és picit megkap a nap?
Te is tudod, hogy nem erről van szó.
Hanem? Arról, hogy felmentem negyed órára a barátomhoz?
Ő nem a barátod! Többé már nem! – sziszegi, és esküszöm a szemei szinte kidüllednek.
Tudod Robert, komolyan elgondolkodom azon, hogy neked nem a családommal van a problémád, hanem velem.
Chh, ez meg most mit jelentsen?
Azt jelenti, hogy, ha nem vagy képes normálisan viselkedni, kisétálhatsz az ajtón! Nem vagyok rád kíváncsi! Senki sem kíváncsi így...
Van fogalmad arról min mentem én keresztül a mai nap? – sziszegi dühösen. – Nem elég, hogy egész nap a gyomrom olyan volt, mint egy gombóc, aggódom érted, és, amint a példa is mutatja, meg is volt az okom rá. Nem vigyázol magadra, idegen mögé ülsz fel egy ócska motorra. Még ráadásul, itt hagysz, az anyáddal is. Füvet nyírtam, három órán át! Fát hasogattam, hogy legyen mit tenni a tűzre, ehhez a kurva sütögetéshez. Hólyagos lett a tenyerem! – ordítja, és felém mutatja vízhólyagos tenyerét. – Zöldségeket aprítottam, húst pácoltam. Háromszor vágtam meg magam! – folytatja, és a másik kezét mutatja fel, amin a hüvelyk, a mutató, és a kisujj is be volt kötve. Kipukkant belőlem a kacaj. Olyan aranyos volt, hogy majd felfaltam. Ahogy felmutatta a tenyerét, minden dühöm elszállt. A dühös férfiból, nyafogós kisfiú lett. A könnyeim is hullottak a nevetéstől. Egy pillanattal később pedig megéreztem Robert ajkait. Hevesen csókol, falja ajkaim, miközben nyög. Vágyott már rá, ez hiányzott neki. Emiatt volt ennyire kiállhatatlan. És, talán én is. Felszisszenek az égő érzéstől.

Az enyém vagy! – hörgi fülembe, és már csókolja is nyakam
Igen. – lihegem
Az enyém vagy a kurva életbe. Az én feleségem vagy! – folytatja, és lerántja a törülközőt rólam. Lehúzza a cipzárját, és letolja nadrágját. Egy lökéssel belém hatol, amitől majd elélvezek. Szorosan kapaszkodok nyakába, lábaimat csípőjére szorítom. Aztán mielőtt elélveznék, Robert leáll. A fenekem alá nyúl, és felemel. A padlóra fektet. A hátam fáj,de nem akarok evvel most törődni. Élvezni akarom őt, minket. Robert vissza igazodik, és lassan kezd el mozogni.
Most megbüntetsz? – kérdezem lihegve
Annyira szeretnélek, hogy folyton emlékeztetnem kell magam arra, hogy babát vársz. Így ez most elmarad. Legalábbis, nem így büntetlek meg.- folytatja, és zsivány vigyorra húzza száját. Megkérdezném tőle, mégis mit eszelt ki, de képtelen vagyok megszólalni. Úgy robbanok szét körülötte, hogy felsikoltok. Torkom szakadtából kiáltok fel, mire Robert befogja számat. Elneveti magát, amíg én próbálok észhez térni. Lassú mozgása felgyorsul, és megmerevedik a teste. A fülembe hördül, és liheg. Ő is elélvezett. Pihegve fekszünk egymást ölelve. Robert apró csókokkal kezd el borítani. Gyöngéden simogatja testem.
Rég élveztél már ekkorát. – búgja és közben csiklóm masszírozza
Igen. Nagyon jó voltál. – mosolyodok el, és megcsókolom

Egyre kényelmetlenebbé válik a szőnyeg. Dörzsöli a hátam, mocorogni kezdek.
Mosakodjunk meg, és csatlakozzunk a többiekhez.
Inkább mosakodjunk meg, és bújjunk be az ágyba. – mosolyog rám , miközben tovább masszíroz
Majd, ha elmentek. – tolom el kezét, és felemelve ujját a számba veszem. Érzem, amint férfiassága megmozdul. – Udvariatlanság lenne nem kimenni a többiekhez. Ráadásul, szívesen megkóstolnám amiért ennyit szenvedtél.
Robert nagyot sóhajt, és a szájába veszi mellbimbómat. Nyaldossa, szívogatja, miközben vissza teszi csiklómra ujját.
Kérlek, kérlek, hagyd abba! – nyöszörgöm, és újra összerándul bensőm
Felizgulva akarlak látni az este. Azt akarom, hogy vágyjon, remegjen a farkam után a puncid. És, mikor rád nézek, tudd, hogy csak az enyém vagy. – zihálja, és érzem, amint combomnak nyomja kemény férfiasságát.
Robert síkos ujja tovább masszíroz, én pedig már nagyon közel járok. Felkarjába kapok, és szorosan fogom, a fejem újra zsibbadni kezd, a puncim már teljesen kiéleződött a következő kielégülésre. Alig kapok levegőt az izgalomtól, a légzésem egyre szaporább. És, mielőtt kielégülhetnék, Robert elveszi ujját, és abba hagyja a masszírozást.
Menjünk ki a vendégekhez. – mosolyodik el, én pedig leforrázottan nézek vissza rá. Nagyon fáj oda lenn! Kielégülés után vágyódik minden porcikám. Robert meg fogja a kezem. Remegnek combjaim, össze dörzsölöm őket.
Fejezd be! Ne dörzsöld össze a lábad!
Nem maradhatok így. – nyöszörgöm, és belépek a zuhanykabinba
Ó, dehogyisnem! – búgja, és a nyakamba harap. Mintha áramcsapás ért volna, csak fokozza bennem a vágyat.
Ne, kérlek, ne csináld!- zihálom, csukott szemekkel, és erőtlenül igyekszem eltolni magamtól. Lekerült róla a póló, meztelen, szőrös mellkasának nyomom kezem.
Nem bírom ki, hogy ne érjek hozzád. – mormolja, és tovább nyaldos, és fal. Nekem feszíti csípőjét, miközben kezével fenekem markolássza.
Elégíts ki! Kérlek, nem bírom ki.
A picsába! – hörgi, és megpördít. Hátulról hatol belém. Csak párat lök rajtam, és szó szerint elolvadok a kezei közt a gyönyörtől. A térdeimre roskadok, és a fülkének döntöm zsongó fejem. Nem hallok semmit, csak a zsongást a fülembe. Képtelen vagyok a lélegzésen kívül mást tenni. Mintha kisült volna az agyam.