2017. november 12., vasárnap

115. fejezet

Kamilla szótlanul ül mellettem. Még csak rám sem néz. Hosszú kendőjébe burkolja arcát, és kibámul az ablakon. Az ülésen pihenő kezére helyezem a kezem. Szeretném, ha felém fordulna. Szeretnék olvasni a tekintetében, de ahelyett, hogy rám nézne, elhúzza a kezét, és a testét is elfordítja.
A rendelőben, még jól esett neki, hogy megfogtam a kezét, most mégis miért húzódik el tőlem?

Negatív lesz a minta. – mormolom, megtörve a csendet, de nem reagál arra, amit mondok.
Át akarom ölelni. Szeretni, és általa szeretve lenni. Ezt akarom, de érzem, most magamat kell megnyugtatnom. Kamilla elzárkózik tőlem, és ez most baromira fáj, de, adok neki időt. Annyit, amennyire csak szüksége van.

Minden rendben lesz. Igen. Pár nap múlva megkönnyebbülve sóhajtunk majd fel mind a ketten. Negatív lesz a biopszia. Igen, annak kell lennie… Annak kell lennie!

Kihúzódok az ajtó mellé én is, és azt teszem, amit Kamilla. Csak bámulok ki az ablakon, fel a borús égre. Nézem, amit cseppek hullanak az ablakra, megtörve annak tökéletesen sima, és egyenletes mintáját. Nézem, amint a hömpölygő embertömeg gyorsabb tempóra kapcsol, amint megérzik az első esőcseppeket bőrükön. Gyors mozdulattal ernyőt húznak fel, vagy csuklyát vesznek fel.
Itt az ősz. A nyakunkon az elmúlás, és ettől valahogy úgy érzem, az a csoda, amit átéltünk a nyáron, nem volt más csupán álom. És most bumm, visszatérünk a valóságba. Abba a dimenzióba, ami nem szól másról csupán a küzdelemről, és a fájdalomról.
De, mégis miért? Miért ez a sorsunk? Miért vagyunk folytonos szenvedésre ítéltetve?
Mintha pusztítanánk egymást a szerelmünkkel. Mintha métely keletkezne bennünk, és felemésztenék a lelkünk. Olybá tűnik a boldogságunk képtelen ebben a világban létezni.
Tényleg ez jut nekünk? Féltékenység, halálközeli élmények, veszély, betegség?
Alig pár napja tudom, hogy apa leszek. Hisz még csak most tudatosodik bennem, hogy a nő, akit az életemnél is jobban szeretek, az én gyermekeimet hordja a szíve alatt!
Nem is olyan rég, még tökéletes boldogságban ébredtem fel.
A szerelmem, a feleségem mellett nyithattam ki a szemem. Érezhettem, testének melegségét, és a lelkének szeretetét.
Az apám, akivel a viszonyom sosem volt hétköznapi, és felhőtlen, él, és úgy érzem, 20 év után végre újra az életem részévé akar válni.
Végre minden olyan tökéletes volt… Megkaptam azt, amit mindig is vágytam. Amit pénzzel képtelenség volt pótolnom, bármennyire is akartam.
És, most itt van, szeptember 23-a, az ősz első napja, és ez a boldogság kezd kicsúszni a kezemből. Fátyolossá válik, és félek tőle, hamarosan teljesen eltűnik.

Peternek bólintok, aki a visszapillantó tükörben néz rám. Kiszállok, és kinyitom Kamilla ajtaját is. Derekára helyezem a kezem, és a liftbe kísérem.
Ijesztő csend telepszik ránk. Szólni szeretnék hozzá, de úgy érzem, jobb, ha inkább hallgatok.
Kamillára nézek, de ő elrejtőzik a haja takarásába. Az ajkam kezdem rágcsálni. Ez így nem jó..nagyon nem jó.

- Bébi.. - szólítom meg anélkül,hogy végig gondolnám. Kamilla a levegőbe emeli a kezét. - Beszéljünk, kérlek!
Nem akarok veled beszélni. – sziszegi dühösen. – Ami azt illeti, még csak rád néznem is nehezemre esik.
Hogy mondhatsz ilyet? – hőkölök hátra, de Kamilla már ki is lép a liftből.
Hagyj most! Ad időt arra, hogy túl tudjak lépni azon,amit tenni akartál a gyerekeinkkel. – morogja
A gyerekeinkkel? – kérdezem meghökkenve
A gyerekeitekkel? – kérdezi ugyanezt egy hang, majd egy másodperccel később Daniel jelenik meg Kamilla előtt.
Apu. – ejti ki meglepve Kamilla, és összeráncolt szemöldökkel rám néz.
Beengedtek a portán.
Frissítettem a látogatók listáját. – bólintok Kamillára nézve, akinek a tekintete egy pillanatra meglágyult. – na, végre egy piros pont a sok fekete után.
Szóval, gondoltam feljövök, és meglátogatlak. – veszi át a szót Daniel, és zsebre dugja kezeit. – Ha már te nem adsz életjelet magadról.
Honnan tu…
Anyád hívott. Mondanom sem kell, mennyire fel volt zaklatva, miután szó nélkül leléptetek az éjszaka közepén. – folytatja vádló tekintettel megfűszerezve.
Azért ez nem így történt. – szólok közbe, és Kamilla mellé lépek.
Ez most elég bonyolult. – ráncolja homlokát Kamilla, és lesüti szemeit.
Azt mindjárt gondoltam. – bólint Daniel sokat sejtetően.
Nem viselem jól, ha valaki, próbál ráhajtani a nejemre. – folytatom, megmentve evvel Kamilla magyarázkodását. – Volt emiatt egy kis összezördülésünk Mártával. Megbeszéltük Kamillával, hogy az lesz a legjobb döntés, hajnalban hazaindulunk.
Alex? – néz Kamillára Daniel, mire a lánya némán bólint. – Értem. – bólint ,és összepréseli ajkait.
Miért nem ülünk le a nappaliba? Azt hiszem, lesz,miről beszélgetnünk.
Jó ötlet. – helyesel Daniel, és beljebb sétál a lakásba.
Ne csináld! – parancsol rám visszafojtott hangon Kamilla
Hozhatok inni valamit? -kérdezem megemelve hangom, úgy téve, mintha Kamilla nem mondott volna semmit.
Ó, igen, egy teát szívesen meginnék.
Bébi? – nézek Kamillára, akinek pillantásával ölni lehetne. – Az nekem is jó lesz. – bólint, majd apjára néz. – ülj le apa

Magukra hagyom őket, és a konyhába indulok,hogy elkészítsem a teát. Ami azt illeti, még élvezem is. Vizet töltök a forralóba, majd csészéket veszek elő, és tálcára helyezem őket.
A konyhapultnak dőlök,és hallgatom a víz bugyogó hangját. Elzsibbasztja az agyam ez a hang. Visszarepít a múltba, a tegnapba, és a tegnapelőttbe.
Látom magam előtt, amint Kamillával vitatkozunk az orvosnál, és, amint becsapa előttem a rendelő ajtaját.
Leforrázva állunk a dokival egymás mellett ,és talán egy percig is nézünk egymásra.

Nem fogja elveszíteni őket Robert. Csak bízzon és támogassa a nejét. Ő, most a terhessége miatt,amúgy is fokozottabb kedélyállapotú. Nem mondhat ilyeneket neki. Ezt meg kell értenie!
Akárkin képes vagyok átgázolni, ha az kell ahhoz, hogy ő biztonságban legyen. – sziszegem remegő testtel.
Ha meg akarja tartani a nejét, felhagy evvel a hozzáállással. Különben nem a halál fogja magukat elválasztani, hanem a bíróság.
A picsába! A picsába az egésszel! – kelek ki magamból, és feltépem az ajtót, hogy aztán Kamilla után futhassak… de ő már sehol nincs.

A telefonomért nyúlok, hogy felhívhassam, de Petertől jött egy üzenetem, így azonnal rákattintok.
Velem van. Haza viszem” Peter
A gyomrom továbbra is görcsben, cseppet sem enyhült a szorítás. Taxit fogok, és bediktálom a címet. Fél óra utazás után, Mike lakásának ajtaja előtt találom magam, és vadul dörömbölök rajta.
Mike dühösen nyit ajtót, de, amint meglát megenyhül az arckifejezése.
Kamilla terhes… – nyelek nagyot, mire Mike arca felderül. – és nagyon úgy néz ki, hogy mellrákja van. – folytatom

A sípoló hang repít vissza a jelenbe. Jobb is, mert tartok tőle, ha újra arra a töménytelen mennyiségű alkoholra kell visszagondolnom, elhánynám magam.
Mézes csuprot, teafiltereket, cukrot, és felcikkezett citromszeleteket teszek a tálcára, majd a nappaliba indulok.

Áh, remek! Hirtelen hűlt le a levegő, kissé fáztam.
Akkor jól fog esni a tea. – mormolja Kamilla, és közelebb ül a dohányzóasztalhoz, hogy elkészíthesse a teáját.
Szóval, meséljetek csak...milyen vitát is zavartam meg?
Mi tulajdonképp nem vitatkoztunk, csak…
Kamilla hormonjai most ezerrel cikáznak a szervezetében, és ebből kifolyólag kissé ingerlékeny. – szólok közbe, és én is elveszek egy csészét a tálcáról
Szóval, mégis csak jól hallottam. – néz lányára Daniel,és belekortyol gőzölgő italába.
Igen. – bólint félszegen nejem, és fürkészni kezdi apja tekintetét.
De, ezt mégis, mikor...és, emiatt?
A nászúton derült ki. – válaszolok Danielnek, aki közben az asztalra teszi a poharát, és szája elé teszi a kezét.
Van még valami,amit tudnod kell Daniel. – szólok komoran, mire Kamilla riadt tekintettel néz rám. Könyörög a pillantása, szemeibe könnyek gyűlnek, és némán rázza fejét.
Még valami? – néz rám kérdőn Daniel
Ikrek. – mosolygok rá Danielre, akinek vállai megsüllyednek. – Ez igaz? – neveti el magát, és sírva fakad. – Ez igaz kicsim?
Igen, apa. – bólint Kamilla, mire Daniel felpattan, és felkapja Kamillát a kanapéról. – Ó, Istenem! Nagyapa leszek! Ó, Istenem!

Kamilla apja estig maradt nálunk. Megmutattuk neki a nászúton készült képeket, és videókat. Nálunk vacsorázott, és egész kellemesen telt az este.
Ismerős érzés ez egy Pattinsonnak. A felszínen minden olyan könnyű, és szép. A külvilág nem lát mást, csak azt, mennyire fantasztikus az életünk. Összetartó családunkat semmi sem rengetheti meg. Egészségesek, és gazdagok vagyunk. De, amint bezárul a vendégek mögött az ajtó, a mosoly azonnal lehervad a szánkról. A szeretet, amit a mosolyunk sugárzott, egész este, átalakul valami mássá… valami olyanná, ami tükrözi azt a megannyi fájdalmat,aminek tanúja a Pattinson ház négy fala volt csupán.
Mindig is úgy gondoltam a mi családunkban nem lesz szükség soha a színlelésre. Sosem akartam másnak mutatni a kapcsolatunkat Kamillával,mint ami. Most mégis megtörténik az, ami ellen mindig is menekültem. Amik miatt nem mentem haza karácsonykor, nem vettem részt egy születésnapi partin sem, vagy egy vasárnapi ebéden sem. És, ennek a felismerése a gyomromba mar. És borzalmasan fáj.
Kamilla vizet enged, amint én elbúcsúzom Danieltől. Az órára pillantva jövök csak rá, mennyire el fáradtam. Kihúzom nadrágomból az ingem, és én is vetkőzni kezdek.
A fürdő ajtajának kilincsére helyezem a kezem, és lenyomom a kilincset. Nem vágyom másra csak a feleségem érintésére. De az ajtó zárva. Többször is lenyomom a kilincset, de az nem nyílik.
Bébi. – kopogtatok a fürdő ajtaján. – Bébi, engedj be kérlek.
Egyedül szeretnék lenni. – hallom meg kiszűrődő hangját
Ne rekessz ki...kérlek, csak most ne rekessz ki! – remeg meg hangom. – Én, én tudom,hogy faszkalap voltam. Csak adj esélyt arra,hogy… – a zár kattanása szakít félbe. Lenyitom a kilincset, és meztelen feleségemre pillantok. Megváltozott a teste. A mellei most nagyobbnak tűnnek, és bár külső szemlélő még nem mondaná meg, én már látom a pocakján lévő változást. – Sajnálom… elborult az agyam. Melletted állok. Mellettetek állok, és támogatlak benneteket, amiben csak tudlak.
Bébi… én szeretlek titeket, én csak. Csak nagyon félek! – elcsuklik a hangom, és ujjaim behunyt szemeim kezdik el masszírozni.
- Én is félek. - szól halkan, és lefejti kezeimet az arcomról. - De, ez a csoda erőt ad nekem.- mosolyog rám, és alhasára csúsztatja kezét. - Ez nem véletlenül történik így Robert. Mindennek meg van az oka. Mi nem vonhatjuk kétségbe a történések okát. Csak annyit tehetünk, hogy mindent megteszünk azért,hogy ebből a helyzetből a legcsodásabb dolgot hozzuk ki,amit csak lehetséges. Annyira szeretlek téged! És olyan boldog vagyok,hogy ezek a kicsik léteznek. Olyan érzés,mintha belőled kaptam volna egy darabkát. Egy apró csodát, amit én nevelhetek,és dédelgethetek. És,mindent meg akarok adni nekik,hogy a ő gyerekkoruk sokkal szebb legyen,mint a tiéd volt. Annyi szeretet akarok adni nekik,mint,amit én kaptam, és tudom,hogy te is képes vagy rá. Képes vagy arra,hogy a szíved összes szeretetével szeresd őket. Mert bizony Robert Pattinson, akármennyire is szörnyű embernek próbálod magad beállítani, te egy csodás lelkű férfi vagy. Annyi gyönyörűség van benned, amit még mindig félsz szabadjára engedni! De, én látom benned, és tudom,hogy a gyerekeink képesek lesznek felnyitni a szemed. - Kamilla hüvelykujjával letörli a szemeimből kibuggyanó könnyeket. - Tehát, kedves férjem, én csak annyit kérek, hogy akármi történjen, szeresd a gyermekeinket. Szeresd őket,mert ő bennük élek én is , és te is. És tudom, ha rájuk nézek, téged foglak látni bennük. És, azt is tudom,hogy , ha te rájuk nézel, engem fogsz látni bennük. Általuk lesz a szerelmünk teljes,és egész. Érted?


Képtelen voltam megszólalni. Képtelen voltam a könnyeimet, és a félelmemet legyűrni, és épkézláb mondatot mondani az én erős, bátor feleségemnek. Egyszerűen csak bólintottam, és végre két nap után megcsókoltam. Szükségem volt rá. Szükségünk volt rá,mert így éreztük, ez nem színjáték. 

2017. október 23., hétfő

114. fejezet

Dr. Bishop asztalához ülünk. Robert keze ökölbe szorítva pihen combjain. A dokira néz, de én látom, hogy nem rá figyel. Egészen máshol jár.

Akkor holnapra egyeztetek időpontot a kollégámmal. Készítünk ultrahang vizsgálatot, és aztán el is végezzük a biopsziát. Elküldjük a laborba, aztán pár nap múlva okosabbak leszünk. – bólint az orvos, és lázasan jegyzetel a noteszébe valamit. – Mikor lenne esedékes a következő évi szűrő vizsgálata?
Már meg volt a rákszűrés 1 hónapja. – felelek, és nagyot nyelek.
Nem a méhnyakrák szűrésre gondolok Mrs. Pattinson.
Március 6-a körül lett volna aktuális… csak egyszerűen annyi minden történt. – hadarom, mire Robert fagyott tekintettel rám néz
Tudja, hogy ez nem játék Mrs. Pattinson. – néz fel rám a doktor.
Tisztában vagyok vele. – bólintok. – Soha nem fordult még elő velem ilyen. Egyszerűen csak annyira felborult az életem, hogy…
Elfelejtetted? – néz rám Robert dühösen
És, most terhes. Ez mindent megváltoztat. Pár napon belül meg lesz a diagnózis. Megsürgetem a labort is. Aztán kitaláljuk, milyen kezelési formát kezdjünk el.
Akár már jövő héten? – kérdezi Robert, és újra aktívvá válik a fél órányi hallgatás után.
Mi? – nézek rá rémülten
Minél hamarabb álljunk neki. – bólint Robert ,és felpattan
Nem. – vágom rá dühösen
Az nem opció. – rázza meg fejét dühösen Robert. Kezeit mellkasa elé fonja szorosan. A pillantása, mint az égető tűz.
Nem veszek részt semmilyen kezelésben, ami a babákat érinti. Már pedig érinti, ha engem is érint. – pattanok fel én is székemből
Erről szó sincs. – szólal meg a doktor mellettünk, de Robert meg sem hallja. Ami azt illeti, én is csak alig. Dübörög a fülemben a vér. Pipa vagyok.
- Nem tudod mit beszélsz Kamilla. - morogja Robert. Teste merev, az arca vörös, kezei pedig ökölbe vannak. - A babák most nem számítanak. Csak az számít, hogy te túléld ezt a a betegséget. És, ezért bármire hajlandó vagyok!
Ugye most rosszul hallok? – nézek rá döbbenten.
Én is remélem, hogy az előbb rosszul hallottam! – morogja. – Neked most csak magadra kell gondolnod ! Nem számít, hogy terhes vagy, nem számít ez az egész! Akármikor lehet még gyerekünk. Megbeszéljük Dr. Bhisoppal, és elrendezzük ezt a problémát.
Mi? – hőkölök hátra ijedten. – Problémát? – ejtem ki halkan, ledöbbenve a szót, amivel Robert az imént a gyerekeiket illette. Hamar vissza nyerem a hangom, melynek erejét dühöm táplálja. – Itt csak a te hozzá állásod a probléma. – bökök felé dühösen. Megölnéd a gyerekeidet, csak azért, hogy én….
Akárkit képes lennék eltaposni érted! – szakít félbe, és felém lép.
Szerencsére erről szó sincs. – lép közénk békéltető hanggal Dr. Bhisop. Egyelőre nem tudjuk milyen típusú a daganat. Ne szaladjunk még ennyire előre. Nyilván fel kell készülnünk mindenre, de a vizsgálatok eredményeit mindenképp meg kell várnunk. A babák biztonságban lesznek, ezt megígérhetem önöknek. Ne ugorjanak így egymásnak, kérem! Holnap reggel nyolckor találkozunk a klinikán, és mindent megbeszélünk. Csak kérem, szépen kérem magukat, ne öljék már egymást!

A doktorra nézek, és látom amint kétségbeesett tekintettel mered ránk. Hatalmas hülyét csináltam magamból. Legszívesebben a föld alá süllyednék. Veszem a táskám a székről, és kisietek a rendelőből. Nem várok Robertre, szó szerint kiszaladok az épületből.
Peter az autónak támaszkodik, de azonnal a talpára pattan, amint meglát.
Induljunk, azonnal! – vetem oda Peternek, és egy bólintással megköszönöm neki, hogy kinyitotta az ajtót. Becsukódik mellettem ajtó, és Peter is beszáll. – Induljunk már Peter! - csattanok fel hisztérikusan, mire ó azonnal indul is.
Mr. Pattinson?
Ki se ejtse a nevét, kérem. – sziszegem

Patakokban folynak a könnyeim. Az egyik vendégszobába szaladok, és magamra zárom az ajtót. Tenyerem alhasamra tapasztom. Erősen, hogy minél közelebb érezhessem magamhoz őket. Az életem árán is megvédem a gyerekeimet, és Robertnek ebbe nincs beleszólása. Hogy mondhatott ilyet? Hogy mondhat ilyet a gyerekeinkre, hogy probléma? Hogy merülhet fel benne még csak a gondolat is arra, hogy elvetessük a babáinkat? Hiszen tőle vannak! Az ő vére mind két gyermek. És én is bennük vagyok! A mieink!
Bömbölök. Úgy bömbölök, mint egy megsebzett anyatigris. Mintha kiszakították volna belőlem őket. Megszakad a szívem! Úgy érzem megszakad a szívem… Itt vagyok majdnem 26 évesen, és most tessék. Újra meg kell küzdenem a halálos kórral, ami talán az életemet veszi.

Este van. Korom sötét van a szobába, mire legközelebb kinyitom szemeimet. Kiszáradt a szám, nagyot nyelek, de kellemetlen érzés. Felkapcsolom az éjjeli lámpát, és a karomon pihenő órára pillantok. Fél 9-et mutat. Halkan sétálok ki a szobából, megnézem Robert merre van. De, szerencsére nem találom otthon. Szerencsére? Talán még sem szerencse, hisz bármennyire is a pokolra kívánom most őt, amiért ilyen rondán viselkedett az orvosnál, a múltkori esetből kiindulva, most semmi jóra nem számíthatok. Vajon, most, hogy fog haza érni?
Elhessegetem a gondolatot...még csak ennyire sem szeretnék foglalkozni vele. Becsoszogok a fürdőbe, vizet engedek, és amíg töltődik a kádba a meleg víz a konyhába sétálok, és megbontok egy banánt. A táskámhoz sétálok, kiveszem a mobilom. Robert több tucatszor hívott, de üzenetet nem küldött. Jobb is, nem olvasnám el. Gondolom, azóta már beszélt Peterrel, tudja, hogy biztonságban vagyok itthon.
Egy üzenet viszont érkezett, még pedig aputól. „Várlak! „
Mosolyt csalt az arcomra, mert tudom, valóban hiányol már, és látni szeretne, hisz az esküvő óta nem találkoztunk.
Jó ég, mintha ezer éve lett volna a esküvőnk, pedig csak 2.5 hete!
Apu még nem tudja a jó hírt. És, bár remegni kezd a gyomrom a gondolatra, hogy elmondjam nagyapa lesz, azért reménykedem benne,hogy legalább olyan örömmel fogadja majd, mint anyuék otthon.
Beleharapok a banánba, és visszacsúsztatom a telefont a táskámba. Holnap az orvos után azonnal oda fogok menni. Az egyik szemetesbe csúsztatom a banánhéjat,és bemegyek a fürdőbe. Kellemes, meleg gőz ölel át, amint belépek a fürdőbe. Leveszem magamról a ruhát, bekapcsolom a falon lógó plazmát, és beülök a kádba. Agyzsibbasztó műsort keresek, amit nem nehéz találni, tekintve, hogy az amerikai csatornák 70%-a az, és sajnos, mi magyarok is nagyon hajlunk efelé.
Nyugisan telik az est hátralévő ideje, nem gondolkodom tovább, csak élvezem, a semmit tevést, és igyekszem elterelni a gondolataimat.

Korán kelek. Korábban, mint Robert. Itthon van, a tárcája,és a kulcsai az étkező asztalon, a kabátja hanyagul a kanapéra dobva, a ruhái szanaszét a lakás több pontján. Berúgott. Tudom, mert csak abban az esetben dobálja így szét a cuccait. Olyankor gyakran érdektelenné válik, flegma, nem törődöm.
Vannak, akikből agressziót, vannak akikből jó kedvet vált ki az alkohol. Robertből a bunkóságot hozza elő.
A konyhába sétálok, beveszem a terhes vitaminomat, felhúzom a cipőmet, és a tavaszi/őszi kabátomat.
Enyhe szellő lengedezik a városban. Egyes fák levelei már kezdenek sárgulni, pedig még csak most megyünk az őszbe. Mindenesetre,és nagyon szeretem az őszt, és várom már, hogy felváltsa végre a fülledt, párás levegőt, amitől nyáron szenvedtem.
Peter már vár rám. Mosolyog, és kinyitja a kocsi hátsó ajtaját.
Remélem a mai napja jobban fog telni Mrs.
Attól tartok nem, Peter. De, azért köszönöm, nagyon kedves öntől.

Emlékszem anyám reakciójára, mikor megtudta, hogy alig van esélyem a gyógyulásra. Emlékszem, hogy órákig sírt esténként. Emlékszem a sivárságra, ami hónapokig jelen volt a családunkban. De Isten segített nekünk. Isten megcirógatott, és újabb lehetőséget adott nekem arra, hogy a lehető legjobbat hozzam ki az életemből.
Kérdezem én, mi van akkor, ha az a lehető legjobb, nem más, mint a testemben megbújó két kis apróság?
Mi van akkor, ha az a sorsom, hogy az ő életük által tegyem jobbá a világot?

Két doktor várt a vizsgálóban. A gyomrom úgy liftezett, hogy mély levegőt kellett vennem ahhoz, nehogy elhányjam magam.
Dr. Bhisop mellett egy magas, vékony, szőke hajú nő állt, fehér köpenyben.
Mosolyogva nézett rám, és miután Dr. Bhisop bemutatta, kezet nyújtott nekem.

Üdvözlöm, Elvira Campbell vagyok, onkológus. Én végzem majd a biopsziát.
Jó napot, Kamilla Pi… akarom mondani Kamilla Pattinson. - javítom ki magam azonnal.
Nekem két hónapomba került, mire megjegyeztem az új vezeték nevem. – kuncogja el magát Elvira, majd Bishopra pillant.
A férje nem tart önnel? – vonja össze szemöldökét a doki
Nem tudott eljönni.- mormolom, és akaratlanul is félre néztem
Értem, khm… akkor ez esetben kezdjük is el. Már, ha önnek is megfelel, kedves Kamilla.
Persze, igen. – bólintok.
Először is ezt legyen szíves kitölteni, és a lap alján aláírni.

A kérdőív már ismerős volt. Otthon is aláírattak hasonlókat anyuval, persze egy tucat beleegyező nyilatkozattal egyetemben.
Összefüggő betegségek, van e mentális problémája, szed -e rendszeresen gyógyszert, anyagcsere zavarok, neurológia problémák?
Majd fél órámba telt, mire kitöltöttem, majd aláírtam a biopsziába való beleegyezésemet.

Levetkőztem és az ágyra feküdtem, mire meghallom Robert hangját.
Összeugrik a gyomrom, és elönti a pír az arcom. Robert sűrű elnézést kér a késésért, majd megjelenik a vizsgálóban. Meredten néz rám. Ugyanaz a lángoló tekintet, mint amit tegnap is itt hagytam. A két orvos is csatlakozik, és elkezdik a vizsgálatot. Szakaszszavakkal kommunikálnak egymással, és az asszisztenssel, miközben mi továbbra is egymást nézzük a férjemmel. Könnybe lábad a szemem, amint újra visszaemlékszem a tegnapi veszekedésünkre. Robertnek megenyhül a tekintete.

Nos, úgy tűnik, nem… Jól van, Kamilla?- kérdezi Dr. Bishop
Igen, természetesen. – bólógatok serényen, miközben törölgetem a könnyeimet.
Tartsunk egy kis pihenőt? – érdeklődik Dr. Campbell, amint kikukkantott Bishop háta mögül.
Nem, nem. Túl akarok lenni rajta végre.
Rendben. Nos…
Leegyszerűsítve doki. – szól közbe Robert
Leegyszerűsítve én azt mondanám, hogy ez egy lobuláris karcinóma. Helyben növő karcinóma. Ami szerencsés helyzet, mert a daganat még nem törte át a tejvezetékek, vagy az emlőmirigyek alaphártyáját.
Ez jó hír? – kérdezi Robert bizakodva.
Ez nagyon jó hír. – bólint Dr. Bishop. – Az még jobb hír lenne, ha a biopszia negatív lenne, és ez egy jóindulatú daganat lenne. Akkor ráérnénk később foglalkozni vele, elég lenne csupán a megfigyelése. De, ha mégsem jó indulatú, akkor minél hamarabb el kell kezdenünk a kezelést, ha ez a daganat rosszindulatú. Dr. Campell leveszi a mintát, amit szélsebesen elszállít a laborba, és megsürgeti őket.- hadarja a doktor, és papírtekercsről letép egy nagyobb kockát.
Oda nyújtja felém, de Robert egy lépéssel ott is terem,és elveszi tőle.
Majd én. – mormolja. És leül mellém az ágyra. Gondosan takarítja le rólam a zselés anyagot. Majd egy pillanattal később kipattannak szemei, és felugrik az ágyról. Eltakar, mintha csak védelmezni akarna. – Mit...mit akar avval? – kérdezi ingerülten, és fenyegető pózt vesz fel.
El végezném a biopsziát. – válaszol nyugodt hangon a szőke nő.
Avval...avval ugyan nem! – ellenkezik Robert remegő hangon
Csak kissé kellemetlen lesz, ne ijedjen meg. És a felesége már beleegyezett az elvégzésébe. – Robert rosszalló tekintettel néz le rám.
Ne aggódj, ennél durvábbat is túl éltem már. – mosolyodok el. – Engedd ide a doktornőt.
Robert vonakodva ugyan, de arrébb állt, kezei ökölbe szorultak.
A doktornő fertőtlenítőt fúj a mellemre, miután kitapintotta a aprócska csomót lila gumikesztyűs kezével, majd kibontotta a tűt.
Nem kertelek, kellemetlen lesz. De maga erős nő. – mosolyodik el a doki, én pedig bólintok.
Robert mély levegőt vett, a tűt pedig szúrták. Fájt, baromira fájt, de ennél sokkal nagyobb fájdalmakkal is szembe néztem eddigi életem során. Összeszorítottam fogaim, és a szemeim, és tűrtem.

Rendben, kész vagyunk. – mondja a doki, és lekezelés után, sebtapaszt ragaszt a mellemre.
Most már csak Isten kezében vagyunk. – mormolom orrom alatt.

Úgy, ahogy mondja. – bólint Dr. Campbell.

2017. október 8., vasárnap

113. fejezet

Robert újra eltávolodik tőlem. Alig szól egész úton, míg végre haza érünk. Bár a parkolóházban hűvösebb van, így is borzalmas meleg van. Robert azon nyomban mellettem terem, amint kilépek a kocsiból. Szorosan fogja derekam, és rám-rám pillant. Lopva csak, de én is ezt teszem, így látom őt.
Robert megdörzsöli homlokát. Aggódik, és én is aggódom, tekintve a múltamat, mégis igyekszem nem mutatni ezt felé.

Felhívom az Dr. Bishopot. Pihenj le addig. – mormolja, majd arcon csókol, és mobiljáért nyúl
Inkább veled szeretnék lenni Robert. Ne távolodj el tőlem, kérlek. És ne kezdj el feleslegesen bepánikolni.
Nem, nem pánikolok. – rázza meg fejét, és fel-alá járkál.
És, ugye nem is tűnsz el, szétveretni a képed, mint, mikor megtudtad, hogy rákos voltam? – fonom össze mellkasom előtt kezeimet
Nem tudom, hogy tudnám ezt kezelni, bébi. – rázza meg fejét. – Túl sok mindent kell feldolgoznom, ez kezd túl sok lenni. – túr bele két kezével hajába. – Hol a kurva mobilom? – sziszegi, és fejét ide-oda kapkodja. Oda sétálok hozzá, és kiveszem a zsebéből a telefont.
Figyelj rám. – szólok neki halkan, de a tekintete továbbra is cikázik. – Figyelj rám. – fogom közre tenyereimmel arcát, és arra kényszerítem, hogy rám nézzen. – Nem lesz semmi baj! Érted? – nézek mélyen a szemeibe
Nem veszíthetlek el. – válaszol kétségbeesett hangon, és rémült tekintettel néz rám
Nem fogsz elveszíteni, érted!? – kérdezem szigorúbb hangon, mire észhez tér. Némán bólint, és szorosan átölel.
Én ebbe belehalok. Nekem nincs maradásom ezen a világon, ha te... ha te nem vagy mellettem.
Hé, azért még ne temess el.- kuncogom el magam kényszeresen. Elhúzódom tőle, hogy a szemébe nézhessek, és megemelem a fejét. – Holnapra kérünk egy sürgősségi időpontot a nőgyógyászhoz, és megbeszéljük hogyan legyen tovább. Addig is, rendelünk valami olaszosat, és letelepszünk a tv elé. És, nem akarom ma már ezt a témát felhozni. – mosolygok rá, és elindulok a nappali felé
Nem dughatjuk a fejünket  a homokba, bébi! – szól utánam dühösen
Nem dugom. De, remélem nincs ellenedre, hogy nem kezdem el megtervezni a sírkövem, főleg úgy, hogy két gyermek bújik meg a szívem alatt! – csattanok vissza, ő pedig teljesen összetörik.
Most pedig leülök, és megnézem a Menyasszörnyeket! Mert, ma még nem akarok arra gondolni, hogy lehetséges, hogy rákos sejtek burjánznak a testemben! Te meg rendelj valami kaját, mert én is szörny leszek, ha még sokáig kell éheznem! – bökök felé. Robert némán bólint, és a telefonját kezdi el nyomkodni.
Éles fájdalom hasít a tarkómba, és akaratlanul is odakapok. Nem hiányzott más, csak ez! Dühös vagyok! Baromira dühös. Főleg, amiatt, mert tudom, hogy nem vagyok rákos! Tudom, hogy ez csak vaklárma, ami teljesen bepánikoltatta a férjem. Robertnek erős támasznak kellene lennie, most mégsem képes mást tenni, mit nyavalyogni. Nekem nem erre van szükségem. Bekapcsolom a Tlc -t, leülök a kanapéra és hátradőlve nézem a reklámot. Unottan nézem a legújabb légfrissítő reklámot, majd az M&M's két figurája kukkant be a képernyőre. Hűűű, csokoládé! Ez egyre érdekesebbnek tűnik. A kanapé szélére csúszok, és nyálcsorgatva nézek a képernyőre.
A konyhába sétálok, és a szekrénybe kezdek el kutakodni. Kellene egy kis csoki. Minden szekrényt kinyitok a konyhába, de sehol nem találok egy szelet csokoládét sem. Mi a fene? Megvonás van? És, akkor beugrik, hogy nem régiben vettem egy csomag Butterfinger- t. A hálóba megyek, és keresni kezdem. Az egyik táskámba maradt benn, emlékszem, hogy nem vettem ki, csak épp a táska nem ugrik be. Kipakolom az összes táskát. mind a földre zuhan. Sok táskám van, az már biztos, végül egy virágos, tavaszi táskámban találom meg. A földre ülök, és kibontom a csomagot. Nagyon gyorsan, mintha az életem múlna rajta. Ezekben az átkozott percekben így is érzem. Azonnal a számban akartam érezni a csokoládé ízét, és szó szerint, belemarkoltam a zacskóban lévő mámorba. Beletömöm a számba, és hangos hümmögéssel kezdem el rágni.
Már a negyediket eszem, mikor Robert lép be a gardróbba, és felvont szemöldökkel néz rám.
Mit csinálsz?
Ühm, csokit eszem. – motyogom teli szájjal. Robert félmeztelen testére téved a tekintetem, és megállok a rágásban, amint a fél évvel ezelőtti sérülésének hegére terelődik tekintetem. Robert mellém telepszik, egyik kezével magát támasztja, másikat kezét pedig felhúzott térdére helyezte.
Kívánós vagy? – mosolyog rám, én pedig nagyot nyelek, és bólintok.
Azt hiszem.- válaszolok, és megnyalom alsó ajkam. Pár percnyi csend telepedik ránk, és egymást fürkésszük. – Megnyugodtál?
Kezdek. – bólint. – Tudod, amikor ezt szerezted... – nyel nagyot, és a kulcscsontom alá bök. Oda ahol meglőttek. – Azt hittem, örökre elvesztelek. Kész voltam utánad menni Kamilla, és ez máig sem változott.
Ne mondd ezt kérlek. – rázom meg fejem
Meg kell barátkoznom a gondolattal, hogy sokkal erősebb vagy nálam. Amiken mi keresztül mentünk ez alatt a 1.5 év alatt, az nem mindennapi. Egymásért küzdöttünk minden nap, magunkkal , és a világgal szemben. Nicolas, Frank, a legénybúcsú, a lánybúcsú, a terhesség, az én múltam... ah természetem. Az egész kapcsolatunk nem állt másból csak küzdelmekből... – hadarta el, majd elhalkult egy másodpercre. A földet nézi, és kis idő múlva folytatja - Könnyebben kezeled a dolgokat, és felnőttebbként viselkedsz, mint én bármikor. De, szeretném, ha tudnád, nekem olyan vagy, mint a levegő. És, ez most nem túlzás, nem nagyot mondás. Szeretném, ha tudnád, ez a gyűrű, nem csak papíron köt össze minket.
Robert, kérlek hagyd ezt abba. – remegett meg hangom
Nekem te nem csak egyszerűen fontos vagy, nekem az élet vagy.
Most már nem csak én vagyok Robert. Itt vannak ők is. – simítom meg pocakom. – Rájuk is kell gondolnod.- Robert némán rázza meg fejét. – Mindent megteszek, hogy ez a két kicsi a legnagyobb biztonságban legyen. – nézek Robert szemébe, aki elmosolyodik.
Én is. – bólint. – Ha az téged nem veszélyeztet. – folytatja, és arca teljesen komollyá válik. – Ez a csomó a melledben...
Nem vagyok rákos Robert. – rázom meg fejem.
Honnan tudod ilyen biztosra? – ráncolja homlokát
Csak tudom. Érzem. – bólintok, és rá mosolygok. – Csokit? – nyújtom felé a zacskót, hogy végre témát válthassunk.
Nagyon remélem, hogy igazad van, mert nem tudom, képes vagyok e még ezt is elviselni. – szól halkan, és belenyúl a zacskóba. Ledöbbentenek a szavai. Hol van az én védelmező férjem? Hol van Mr. Pattinson, aki mindennel, és mindenkivel szembe száll, és eltapos mindenkit? Kell nekem… őt akarom! Robert a szájába nyom egy szelet csokoládét, és elréved a tekintete.
Min gondolkodsz? – nézek rá érdeklődve, és én is úgy teszek ahogy ő, veszek egy újabb csokit
Csak vissza emlékszem arra, ahogy viselkedtél, mikor megismerkedtünk. – mosolyodik el, majd egy fél perc elteltével rám néz
Nem értelek. – ráncolom homlokom
Emlékszel, amikor elvittelek a Huppert féle tárgyalásra?
Igen. – bólintok, és várom a folytatást
Az autóba, mikor azt akartam, hogy fog meg a farkam, úgy viselkedtél, mintha sosem fogtál volna még életedben férfi nemi szervet. Azt mondtad nekem, nem volt még senkid, és most pedig.... kiderül, hogy mégis együtt voltál egy fiúval. – ráncolja homlokát, de nem néz rám. Lábai közé néz, lehajtott fejjel, és elhallgat.
Alex sokáig a barátom volt csupán. Évekig nem volt köztünk semmi. – rázom meg fejem, és folytatom. – Aztán azon a jelmezbálon, azon a nyáron, megcsókolt. Nem mondtam el, mert már nem számít. Nem számít, hogy vele mi volt, hisz én téged szeretlek. – kezdek bele a magyarázkodásba
Én is elmondtam neked Veronikát, pedig már évekkel ezelőtt volt. Te is tudni akartad, mégis , hogy várod el, hogy...
Igazad van. – mormolom halkan. – Alex és én titokban jártunk. A szüleim szerették Alexet. Anyu sokáig ábrándozott azon, hogy mi egyszer összeházasodunk, mindig utalgatott rá, hogy nekünk össze kellene jönnünk, és végül így is lett, csak éppen senki nem tudott róla. Vagy talán sejtették...talán így visszagondolva, azt hiszem, ez nyílt titok volt a családunkban. Ahogy az autóban viselkedtem veled, vagy ahogy a kapcsolatunk elején, az nem megjátszás volt Robert. Alexszel én sosem....
Hogy? – vonja össze szemöldöké. Elakad a szavam, és pironkodva sütöm le szemeim. – Az eszemet vesztettem volna, ha nincs köztünk semmi. Hogy bírta?
Mivel titokba tartottuk a kapcsolatunkat , csak nagyon kevés alkalmunk volt arra, hogy együtt legyünk. Alex, ő...
Hozzád ért? – kapja fel a fejét, miközben tekintete jegessé válik
Igen. De, én sosem. – rázom meg fejem, és ebben a pillanatban sajnálat, és rossz érzés üti fel fejét bennem. Alex mindig azt mondta, ő türelmesen vár rám. Addig, amíg felkészültnek érzem magam rá. Cseppet sem hasonlított Robertre, aki vég nélkül hajszolt, és ostromolt.
És élvezted? – szűkíti össze szemeit
Persze. – nevetem el magam. – Szerelmes voltam belé. – bólintok
Jobb volt vele, mint velem? – kérdezi, és mélyen a szemeimbe néz. Fürkész , és a reakciómra kíváncsi. Elkuncogom magam, hátra vetem fejem, annyira mulattat a viselkedése. A következő pillanatban pedig már az arcát látom magam előtt. Feszült komolysággal figyel, és szorosan tapad testemhez. – Válaszolj. – sziszegi, én pedig megbabonázva nézek vissza rá.
Nem hinném, hogy létezik olyan férfi, aki felül tudna múlni. - felelem, és mélyen szemébe nézek. Megnyalom alsó ajkam,és beharapom. Enyhe csokoládé íze van. Robert felmordul, és ajkaimra fókuszál. Ringatni kezdi alsó felét, és oda-oda löki csípőjét az ágyékomhoz. Felnyögök. A szájára vágyok. Bele akarok harapni, finom, húsos ajkába. Felhúzom lábaim, és széjjelebb teszem őket. Robert félre húzza laza sortom, és belém mélyeszti ujját. Erőteljes sóhaj szakad fel torkomból. Robert fürge ujja belülről masszíroz, nekem pedig szó szerint fenn akadnak szemeim az érzéstől.
Nézz rám! – lihegi, és hüvelykujjával csiklóm is masszírozza. – Látni akarom az élvezetet a szemeidben. – hörgi, nekem pedig nagyon nehezemre esik újra kinyitnom a szemem. Visszafojtott hörgések törnek fel torkomból. A testem egyre nehezebbé válik, és egyre közelebb érek az elélvezéshez. Robert azonban egy gyors rántással kihúzza belőlem ujját, én pedig felkapom erre a fejem. Szégyentelenül kapja be tövig ujját, és nyalja le róla nedvességem, miközben elégedetten morog. Elönt a pír, az ölem lüktet érte. Zihálok a vágytól. Mit tesz velem ez a férfi? Feltüzel,éget a tudat, hogy még így is kellek neki. Ilyen szerencsétlenül. Összetörve, bekötözött fejjel, toprongyosan. Mert kellek neki, efelől semmi kétségem. Nem csak kemény férfiasságából érzem, hanem a tekintetéből is, abból, ahogy birtokló testtartásával közre fog. Újra beharapom alsó ajkam, mire Robert felmordul, és elfordítja fejét. Mikor visszafordítja, szemei szinte izzanak. Nyers erő sugárzik belőle. Olyan, mint a megismétlődésünkkor. Amikor a liftben a magáévá tett. Nem szeretkeztünk, de az övé voltam. Teljesen az övé, és azóta is. Minden idegszálam összeugrik, amint vissza emlékszem, ahogy belém hatolt ujjával a liftben. Robert váratlanul a tarkómra teszi a kezét,és egy gyors, mégis óvó mozdulattal a földre fektet. Sajgón vágyok rá. Nehéz volt elengednem a követelőző vágyat, ami megmaradt bennem a repülőgépen történtek után. Kielégületlenül jöttünk haza mind a ketten. És, a helyzet az,hogy mind ketten tudjuk, nem sokáig vagyunk képesek ellenállni egymásnak. Miért volna most másként a helyzet?
Robert feltűri pólóm, és megcsókolja mellem. Bizsergő érzés fut végig bennem, egészen le a csiklómig. Majd az eszemet vesztem tőle. Robert feltérdel, és egy rántással megszabadít alsó ruházatomtól. Lehúzza saját nadrágját is, ami alól kibuggyan férfiassága. Fészkelődni kezdek, ő pedig farkát kezdi el simogatni. Apró mosolyra húzódik szája, és húzogatni kezdi a bőrt rajta. Mutató ujjam csiklómra teszem, és masszírozni kezdem azt. Borzasztóan izgat, ahogy maszturbálni látom, le sem veszem róla a szemem. Csatakossá válok, és majd felrobbanok, úgy kiált testem az orgazmusért. Magamba mélyesztem ujjam, és ott kezdem el izgatni magam. Remeg a testem. Képtelen vagyok kontrollálni magam. Újra visszatérek a csiklómra. Az ujjaim lecsúsznak a kis gombocskáról, annyira be vagyok nedvesedve. Az ujjam egyre gyorsabban mozog, és már nem kell sok az orgazmusig. Robert felém sétál, és fölém térdel. Az arcom elé guggol, én pedig szabad kezemmel a farkáért nyúlok. Felkiált amint magamba fogadom, és ütemesen mozgatni kezdi csípőjét. Eltorzult hangok törnek fel torkából az élvezettől, ami az orgazmus peremére hajít. Robert elhúzódik, amint meghallja nyüszítő hangom, és abban a pillanatban robbanok is. Iszonyat erővel söpör végig rajtam az orgazmus ereje. Állatiasan sikítok fel, és a testem úgy rángatózik, mintha fagyasztókamrába fagyoskodna épp. Megolvad mindenem. A hosszú, erőteljes orgazmus után nem marad más, mint a teljes extázis. Pihenni szeretnék, de Robert nem enged. Újra meglátom a farkát az arcom előtt. Így bekapom. Lustán kezdem el szopni erőteljes férfiasságát. Robert kezei megemelik csípőmet, és szét feszítik combjaim. Felnyögök, amint megérzem puha, forró nyelvét. Lassan nyal, édeskésen kényeztet. Én is így teszek, miközben simogatom fenekét. Érzem, amint farka megrándul a számban, és még inkább megkeményedik. Erőteljesen kezem el szopni. Nyelvemmel izgatom, miközben ritmusosan húzogatom a bőrt. Robert felhördül, és a következő pillanatban megérzem sós, sűrű ondóját a számban.

Nyúzottan ébredek reggel, és egyedül. Megsimítom a mellettem lévő párnát, de az hideg. Robert már egy ideje fenn van. Lustán nyújtózom egyet, de hamar észhez térek, mikor rájövök a mai nap koránt sem a lustálkodásról fog szólni.
Robert felhívta Dr. Bishopot, akitől kaptunk is egy kora reggeli időpontot. Összerándul a gyomrom, amint a betegségre gondolok, ami évekig meghatározta az életem...és borzasztó érzés belegondolnom abba, hogy talán újra felütötte a fejét a testemben a rák.
A nappaliba sétálok. A tv megy, épp a 7 órási híreket látom, de Robert sehol. Körbe járom a lakást. Bemegyek a konyhába. Frissen főtt kávé illata csábít, ami a pulton gőzölög, és tányéron pirítós szeletek halmozódnak. De Robert sehol. Az irodájába sétálok, aztán az edzőterembe, a vendégszobákba, de Robert sehol. A mobilomért indulok a hálóba. Aggodalom érzése leng körbe. Hol ez a pasi?
Aztán meglátom,amint a terasz függönyét meglebegteti a gyenge szellő. A város zajai nem nagyon hallatszódnak be, még így sem, hogy nyitva az ajtó. Kíváncsian lépek ki a teraszra. Robert a széles kőkerítésen támaszkodik.Jól vagy?kérdezem halkan, nehogy megrémisszem. Robert felém fordul, és bólint.
Jól aludtál?kérdezi aprón mosolyogva
Azt hiszem jobban, mint te.mormolom, és a kezében lévő cigarettára pillantok.
Rá kellett gyújtanom.mormolja, és egy újabb slukkot szív a dohányból
Tudod, hogy nem szeretem, ha dohányzol.ráncolom homlokom, és a teli hamutálra pillantok.
Tudom.bólint, és látom, hogy szégyenli magát.
Mióta vagy fenn?nézek rá újra, majd vissza a hamutálra.
Nem igazán tudtam aludni.mormolja, miután kifújja tüdejéből a nikotint.
Fejezd be kérlek, fél óra múlva indulnunk kell. – vakkantok oda.Tusolj le, és moss fogat, addig nem kapsz puszit, míg dohány szagú vagy.morgom, és visszalépek a lakásba. Robert elkapja csípőm, és magához ránt.
Azt mondtad te nem adsz, de azt nem mondtad, hogy én nem adhatok.feleli pajkosan, és megcsókolgatja nyakszirtem. Bizseregni kezdek tőle.
Ez övön aluli volt.mormolom, mire ő válaszként a fenekemre csap, és elslisszol zuhanyozni.

Peter vezet. Megkértem, hogy tartson velünk,mert úgy látom, Robert képtelen koncentrálni. A lábaival dobol, és hol zavartan cikázik a tekintete, hol pedig csak réved maga elé. A kezét szorítom, és próbálom nyugtatni, de hasztalan. És, az az érzés, rám is kezd kihatni.
Dr. Bishop, jókedvűen köszönt minket. A vizsgálóba küld, és arra kér vegyem le a felsőruházatomat. Robert az ajtónál áll és rám mered, majd bólint és kimegy.
Teljesen kikészült.mormolom a dokinak.Pedig nincs rá oka, ugye doktor úr? Csak a tejmirigyek duzzadtak meg. – mosolyodok el, ő pedig el kezdi tapintani a mellem.

Attól tartok, hogy nagyon is van, hölgyem.néz rám komoly tekintettel félholdas szemüvege mögül az orvos.Ez nagy valószínűséggel daganat kedves Kamilla. De természetesen biztosat, csak az ultrahang, és a biopszia után mondhatok. 

2017. szeptember 11., hétfő

112. fejezet

Tompa hangokat hallok. Hasogató fájdalmat érzek a fejemben. Nehéz kinyitnom a szemem, mégis erőt veszek magamon, az egyre felerősödő hangok miatt. Anyu hangja az, és Robertté. Anyu dühös, ordít, és a férjem is az, de ő nem kiabál. Kihallani az élt a hangjából, de türtőzteti magát. Feljebb helyezkedek az ágyon, és sűrűn pislogok, hogy kitisztítsam a elmosdott látásom. Éles fájdalom hasít a tarkómba. Felszisszenek,és kezemmel akarnám masszírozni, de ,amint oda érek,kötést érnek ujjaim. Kórházban vagyok, a fejemen pedig egy kb. 3 centiméteres kötés. Mi történt?
Kórházi pizsama van rajtam, Szent Ferenc kórház felirattal a mellrészén. Értetlenül nézek magam elé. Lehúzom magamról a takarót, és mezítláb indulok ki a két ágyas kórteremből, amiben jelenleg csak én tartózkodok. Egyre erőteljesebben hallom anyu hangját, és Baluét,aki anyut próbálja csitítani.
Elviszem a feleségem ebből a kórháznak titulált mészárszékből, és ezt nem tudod megakadályozni! – sziszegi Robert fagyos hangon
A lányom a legjobb kezekben van itt, velünk, a családjával! – csattan vissza anyu. – Nagyobb biztonságban ,mint veled volt!
Ebből most már elég legyen!- pirít rájuk Balu, visszafojtott, dühös hangon.
Lenyomom a kilincset, és kinyitom az ajtót. Mindenki elhalkul, és rám pillantanak.
Kamilla. -hallom meg Robert aggódó szavát, majd anyu idegeskedő hangját
Mi folyik itt? – kérdezem rekedtes hangon
Elájultál, és...
Majd elárulom én mi történik itt! – csattan fel anyu. – A férjed képtelen vigyázni rád! Úgy tűnik a sértettségét előrébb helyezi, minthogy a feleségére, és a gyerekeire odafigyeljen! De, ennyi volt! Milla itt marad, és én pedig gondját viselem a lányomnak! – ordítja ezúttal már Robert képébe, akinek arca olyan fagyossá válik, hogy látom, egy kanál vízben is képes volna megfojtani az anyámat.
Kamilla haza jön velem, amint azt már mondtam! – sziszegi dühösen
Hol az orvos? – nézek Balura, aki szégyenkezve néz félre, és a fejét rázza közben.
Viziten, de elkísérlek a nővérpulthoz. Ott majd segítenek. – súgja oda nekem
Egyedül szeretnék menni. – ellenkezek, és igyekszek tudomást sem venni a férjemről, és az anyámról, akik szinte ölik egymást.
Balu bólint, és a nővérpult felé bök fejével. A nővérek felé sétálok.
Elnézést, én csak beszélni szeretnék a...
Elkészült a zárójelentése Pattinsonné. – néz rám a nővér hölgy, én pedig majdnem elnevetem magam ettől a megszólítástól. – Hogy érzi magát? – ráncolja homlokát
Jól vagyok. -bólintok.
A doktor úr viziten van, de a ritka erőszakos férjével már megbeszéltek mindent. - mosolyog rám a nővér, amitől elpirulok. Robert megint elérte amit akart. A nővér matatni kezd a pult mögött, miközben fel- fel néz. – Az alacsony vérnyomás is épp olyan veszélyes lehet, mint a magas. Emiatt ájult el, és elég szerencsétlenül, sikerült bevernie a fejét. Össze öltöttük, ha lehet pár napig ne érje víz. Felszívódó varratokat raktunk be, így evvel már nem lesz problémája.
Értem. – bólintok. – A babák, ők...
Jól vannak. – bólint a nővér. – Az orvos bent tartotta volna még holnapig a fejsérülése miatt, de a férje ragaszkodott hozzá, hogy haza vigye.
Értem. – bólintok, és rá nézek. – Ön, mint javasolna? Maradna a helyemben?
Ezt önnek kell eldöntenie. A babák, és ön is jó egészségben vannak, de jobban oda kell magára figyelnie, mert most szerencséje volt, nem biztos, hogy legközelebb is az lesz. Kerülje a hirtelen pozíció váltást, és ha szédül pihenjen, kortyolgasson vizet, egy gyenge kávét megihat, attól nem lesz bajuk a babáknak.
Rendben, köszönöm. – bólintok, és mély levegőt veszek. A családommal kell szembe néznem, és még csak a gondolatára is borzalmasan kimerültnek érzem magam. Tudom mit kell tennem, már akkor tudtam, mikor megkérdeztem a nővért...mégis mennyivel könnyebb lett volna nekiveselkednem ennek az egésznek, ha az ő tanácsára cselekszem. Tudom, mit akarok, mégis most inkább egyedül, halkan elsunnyogva indulnék haza New Yorkba. Anyun újra kezd eluralkodni a féltési mániája, és ettől inkább menekülni van kedvem. Csak haza akarok menni, és bebújni a saját ágyamba.

Milla, drágám! Felelőtlenség volt felkelned! – pirít rám anyu, én pedig rá emelem tekintetem
Jól vagyok anyu. – nézek rá
Nem, nem vagy jól. Nem kell erősnek mutatnod magad...
Jól van, Márta! – csattan fel Robert, és kinyújtja felém a kezét.
Haza akarok menni. – felelem Robert néma kérdésére, ő pedig aprón bólint.
Bálint hozza az autót, aztán ha haza értünk, főzök neked egy pohár, finom kakaót. – szól közbe anyu. Megsimítja a hajam, és a karom simogatja. A szavai reményt sugároznak, de a szemei kétségbeesettek.
Nem, anyu. – rázom meg fejem.- New York az otthonom. Robert az otthonom. – felelek halkan, anyunak pedig könnyek szöknek szemeibe
A bűntudat mondatja veled ezeket a szavakat kislányom. – remeg meg hangja
Kamilla haza jön, kész, fogadd el! – morogja Robert
Elővennéd a ruháimat, kérlek? – nézek Robertre. Ellenkezni akar velem, végül beadja a derekát, és bólint.
Hozom a kocsit. – lép mellém Balu,és arcomra nyom egy puszit. – Csak kíméletesen. – súgja oda, és megpaskolja a vállam, még mielőtt elmenne.
Nem hagyhatsz el megint. – rázza meg fejét, amitől a könnyek az arcára hullanak
Nem hagylak el anyu. – nézek mélyen szemeibe. – Engedned kell, hogy végre éljem az életem. Jól vagyok, boldog vagyok. – mosolygok rá, és érzem, szúróssá válnak a szemeim a gyülekező könnyektől.
Valóban? -ráncolja homlokát. – Én miért nem látom ezt?- kérdezi felháborodva, és karba fonja kezeit. – Bánt téged, és nem figyel rád. Ha nem úgy lenne, ahogy mondom, most nem itt lennénk!
Robert épp a pilótával beszélt, mikor kiszálltam a kocsiból. Épp akkor ébredtem fel, mert elnyomott az álom. Nem tudhatta,hogy rosszul érzem magam anyu. – rázom meg fejem
Miért véded még most is? – néz rám értetlenül
Te, miért támadod folyton? – kérdezek vissza hitetlenül
Én, nem, én nem akarom Milla! Egyszerűen csak támadásba lendülök, amint azt látom, hogy a gyerekemet bántják!
Anyu, most épp a gyereked bántott mást! – súgom oda elkeseredve. – És, ezen nem változtat az a viselkedés, amit most...
Robertnek akkor sem kellett volna így viselkednie, Milla! A mi családunkban ez nem szokás!
Azt hiszem, ezt már megbeszéltük. – sóhajtok fel, és lehunyom szemeim. Robert jelenik meg a kórterem ajtajában, kezeiben a ruháimmal.
Ne menj így el. – fogja meg kezem anyu, és esdeklő tekintettel néz rám. – Ne így menjetek el. Kérlek!
Rendbe kell hoznom Roberttel a dolgokat, könnyebb lesz, ha egyedül vagyunk csak. Megértesz, ugye? – nézek rá, és megfogom, karomon pihenő kezét. Némám bólint, és szemeiből könnyek folynak.- Szeretlek, ugye tudod?
Én is szeretlek. – pityereg, én pedig szorosan ölelem magamhoz.
Bocsáss meg, amiért mindent elszúrtam. – motyogom hajába
Nem, nem kell bocsánatot kérned semmiért.

Robert kemény arccal bámul az aszfaltra. Nehéz gondolatok kavarognak a fejében, és tudom, vádolja magát amiatt, ami történt. A lábára csúsztatom a kezem, aminek hatására fájdalmas grimasz fut át arcán.
Nem te tehetsz róla, ugye tudod? – kérdezem aggódó hangon, de nem válaszol. Leparkol, behúzza a kéziféket, és leállítja az autót.
Maradj itt kérlek, amíg mindent elintézek. – szól hozzám, de még csak rám sem néz.
Úgy érzem a szívem szakad meg ettől a helyzettől. Hozzá akarok érni, szeretni, és szeretve lenni, de ő továbbra is távolságtartó velem.
Hallom, amint felemelkedik a csomagtartó, és kotorásznak az autóban. Tompa férfi hangok szűrődnek be, de nem értem. Valahogy képtelen vagyok odafigyelni. Sírni van kedvem, és nagyon arra koncentrálok, hogy kihúzzam a beszállásig.
Nyílik az ajtóm, és egy kéz simítja meg a vállam. Felnézek, és Robert arcát látom meg...annyira megcsókolnám!
Gyere.-szólít meg meleg hangon, és esküdni mernék rá, hogy mosolygott, de ez nem tart tovább két másodpercnél. A pillantása a fejemre téved, és elszörnyed. Nagyot nyel, és elfordul. Jesszusom, ennyire rosszul nézek ki? Nem néztem tükörbe reggel óta.  Kiszállok az autóból, és én is így teszek. Elfordítom a fejem, mert képtelen vagyok elviselni ezt az elutasítást. Kimászom az autóból, és akaratlanul is meglátom, a hatalmas vértócsát a járdán. Nem friss a ragacsos folyadék, az aszfalt szépen kezdi magába szívni létem éltető elemének kis részét. Elborzaszt a látvány, mégis földbe gyökerezik a lábam. Emlékszem, mennyire rosszul éreztem magam. Emlékszem, hogy szédültem, gyengének éreztem magam, és, hogy elmosódva láttam Robertet,és a pilótát, de többre nem. Éles fájdalom hasít a fejembe, és felszisszenve a kötéshez kapok. Tisztára, mint Harry Potter. De az én történetemben vajon ki lehet Voldemort? Azt hiszem a saját lelkiismeretem. Robertre pillantok,aki szintén megfagyva áll mellettem, és a korábbi baleset helyszínére fókuszál. Azon kezdek el tanakodni, hogy a doki miért enged repülni, hisz mégis csak egy heg van a fejemen... de bízom a döntésében, és nem frusztrálom magam tovább még ezen is. Ez csak három öltés, nem nagy seb, mégis mekkora vértócsát hagytam magam után.
Robert szorítani kezdi a kezem, én pedig felszisszenek.
Menjünk! – szólok oda, és igyekszem nem mutatni, mennyire fájnak a majdnem csak összezúzott ujjaim.

Robert lekezel a személyzettel, és előreenged. A nap már ereszkedik. És, amint felérek a lépcső tetejére megcsodálom a narancs,piros,rózsaszín árnyalatokban úszó égboltot. Egy festő sosem lesz képes így vászonra vinni ezt a csodát.

Jól vagy? – kérdezi mögöttem álló férjem
Nem. – rázom meg a fejem. – De jól leszek. – bólintok, és rá nézek. Robert biccent, én pedig belépek a repülőgép belsejébe.
Üdvözlöm, Mrs. Pattinson, Szandra vagyok. – lép elém egy légiutas-kísérő,és rám mosolyog. Csak egy pillanatra nézek rá a barna, kontyba tűzött hajú nőre. – Hozhatok egy kis frissítőt önnek?
Nem, köszönöm. – rázom meg fejem. – Csak lepihennék. – folytatom, és az irányt, egyenesen a háló felé veszem. Aludni akarok. Átvészelni ezt a hosszú utat valahogy.
Elsötétítem az ablakokat, és felkapcsolom a kislámpát az ágy mellett. Levetem ruháim, és bugyiba bújok be az ágyba. Bekapcsolom a tv-t, és unottan nyomkodni kezdem a távirányítót, míg nem egy ismerős képen áll meg az ujjam. A Barátok közt főcíme az, amit már vagy ezer éve nem láttam, mégis kellemes melegség tölt el, amint fél perccel később meglátom Mikóst. Pár éve még családi programnak számított a Barátok közt. A nappaliba húzódtunk, fürdés és vacsora után, és néztük a Berényi klán szenvedését. Anyu, Balu ölébe fektette lábait, és masszíroztatta őket, mi ketten Áronnal pedig a hatalmas fotelekbe ültünk, vagy épp feküdtünk. Mostanra már fogalmam sincs kik szerepelnek benne, és ez olyan mértékben elszomorít,hogy sírni kezdek. Vajon anyuék még mindig ugyanígy nézik este a műsort, csak éppen nélkülem? Patakokban folynak könnyeim. Tudom, hogy nem emiatt a nyamvadt sorozat miatt van az egész, mégis azt a kérdést hajtogatom magamnak, miért nem ismerem azt a jóképű színészt, aki épp Vili bácsival beszél?
Azt hiszem fáj az elmúlás. Fáj, hogy így alakultak a dolgaim a családommal. Hiányzik a meghittség, a bensőségesség, amit a Pintér család nyújtott nekem. Mégis, ha ez meglenne, most nem ismerném a férjem. Kezem a takaró alatt melegedő pocakomra simul. Mindent megteszek, hogy én is visszaadjam ugyanezt a gyerekeimnek.

Azt hiszem álomba sírtam magam, mert a Barátok közt stáblistája után az első emlékem, hogy Robert megsimítja a vállam, és mellém ül. Napfény süt be az ajtó melletti ablakon. Robert haja kócosan, szexin áll. Feltűrt ujjú inget visel, aminek nyaka hanyagul kigombolva áll. Láttatja mellkasán a szőrt. Beharapom alsó ajkam, a lent érzett bizsergéstől.

Jó reggelt. – súgja halkan, és szemeiben mosolyt látok
Jó reggelt. – válaszolok rekedt hangon. Megköszörülöm torkom, és megemelem a takaróm, hogy jelezzem felé, szeretném, ha mellém bújna. Némán rázza meg fejét, ami arculcsapásként ér.
Robert, kérlek. – súgom oda, de nem reagál. – Sajnálom, érted!? - pattanok fel, és térdemre ereszkedem. – Rondán viselkedtem, tudom! És, annyira bánt, annyira fáj,hogy engedtem a múltamnak közénk férkőznie! – zokogom már, és alig látok a könnyeimtől. – Nagyon szeretlek, kérlek, kérlek bocsáss meg! – kezeimbe temetem arcom, és kiadok magamból mindent, az elmúlt napokból. Robert leveszi kezeim az arcomról, és magához húz. Az ölébe ültet, és végig simítja meztelen, forró testem.
Már rég megbocsátottam. – feleli, és félre néz, majd lesüti szemeit. – Bántottalak téged. Anyádnak igaza volt. A sértettségem miatt nem viseltem gondodat, és ez lett az eredménye.
Nem te vagy a hibás, ne okold magad. – simítottam meg arcát, de ő megfogta kezeimet, és eltaszított magától.
Veszélybe sodortalak titeket, és ezt sosem fogom megbocsátani. – feleli szárazon, és az ágyra ültet. Sírni kezdek, mert borzalmasan fáj az elutasítása.
Nem tehettél ez ellen semmit Robert! -csattanok fel, ő pedig feláll az ágyról. – Akármit tehettél volna, akkor is elájultam volna! Nem miattad voltam rosszul, hanem a terhesség miatt.
Elkaphattalak volna!- ordít felém. – Vagy még jobb lett volna, ha a karomban tartalak, és akkor nincs ez a borzalmas seb a fejeden! És, akkor még hálát adhatok, amiért ennyivel megúsztad! – kap fejéhez hisztérikusan, és fel -alá járkál a szobában. – Baja is eshetett volna a kicsiknek! – csuklik el hangja, és a szája elé kap kezével. – A picsába! – kiált fel. – Az a sok vér! És...és ott terültél el élettelenül Kamilla! A poklot jártam meg! A kibaszott poklot! – folytatja, és hangja teljesen eltorzul. Oda indulok hozzá, és most én hámozom le róla kezeit. Robert sír, az arca teljesen vörössé válik.
Hé, nagyfiú! – súgom oda neki, és megfogom a tarkóját, hogy magamhoz húzzam. – Itt vagyok! Itt vagyok, nincs semmi baj! Mind hárman jól vagyunk, és, most csak ez a fontos. – súgom fülébe. Robert szorosan ölel át. Olyan erővel szorít magához, hogy alig kapok levegőt, de nem akarom megszakítani ezt a pillanatot. Robert elenged, és megragadja két combom. Széttárja lábaim, és felkap. Érzem, amint férfiassága megmerevedik, és szorosan nekem nyomja azt. Felnyögök a kellemes érzéstől, és mohón csókolni kezdem ajkait. Robert felmordul, amint becsípem alsó ajkát fogaim közé. Elválik ajkaimtól, és a nyakam kezdi el csókolni. Nyelve cikázik a nyakszirtem és a nyakam teljes vonalán, amitől mintha apró áramcsapások sújtották volna a testem. Belemarkolok dús hajába, és hátravetem fejem, hogy utat engedjek szájának. Robert beleharap nyakamba, amitől erős bizsergés fut végig rajtam. Felnyögök, és oda dörzsölöm puncim keménységéhez. Robert az ágyhoz sétál, és gyengéden tesz le. Hullámzok a kezei közt, nagyon kívánom. Robert átveti jobb lábát csípőmön, kezeit fülem mellett teszi le. Zihálva veszi a levegőt, és mélyen a szemeimbe néz. Kutat valami után, ez az érzésem attól, ahogy és amilyen hosszan rám néz. Talán kételkedést, vagy fájdalmat keres, de az én szemeimben ugyan nem látni mást csak a vágyat. Tarkójába markolok és magamhoz rántom, hogy, aztán forrón csókolhassam. Majd belefulladok annyira keményen csókolom őt. A fenekébe markolok, és némán utasítom arra, hogy belém hatoljon végre. Robert ellenben meg sem mozdul. Fészkelődni kezdek, ki akarok szabadulni lábai közül, de ő válaszképp szorosabbra húzza lábait, mitől teljesen összezárulnak lábaim. Sajgón lüktetek, de a szorítás, ami enyhén csak, de mégis ingerel, enyhülést hoz.
Ne rosszalkodj. – búgja mosolyogva, és elhúzódik tőlem. Lejjebb halad. Csókolni kezdi kulcscsontom, a mellbimbóim, a melleim között, a köldököm, és az alhasam. Robert megállapodik ott, és aprón csókolgat. Úgy hallom mintha motyogna is valamit, de a fülemben dübörgő vértől nem mernék megesküdni rá. Eltompulnak a külvilág felé az érzékeim. Képtelen vagyok mást érezni, észrevenni, csak Robert csókjait, érintéseit. Robert megcsókolja csiklóm a bugyin keresztül. Megemelem csípőm, és hajába markolok. Félrehúzza bugyim, és belém mélyeszti ujját. Belülről masszíroz, míg kívülről, nyelvével kényeztet. Feljajdulok az intenzív érzéstől, és felsikoltok. Robert gyengéden nyal. Lassan köröz csiklómon. Be-beszívja-amitől még intenzívebb érzést nyújt, miközben belülről masszíroz. Érzem, amint hüvelyem egyre szorosabban szorítja ujját, mintha csak szét akarná roppantani a benne lévő testet. De Robert nem törődik vele. Tudja, hogy ott állok a gyönyör küszöbén. Tovább nyal, kissé gyorsabban, de szépen, fokozatosan gyorsítja nyelvének csapásait, és ujjának masszírozását. Nyüszögő hangok szakadnak ki torkomból, és egy perccel később felkiáltok a hatalmas orgazmustól. Lihegek. Zihálva kapkodok levegő után, de a testem újra követelőzni kezd. Akarom őt. Mindenestül őt akarom. Húzni kezdem. Amint meglátom arcát, csípője köré fonom lábaimat, megemelem csípőmet, és magamba illesztem. Robert felhördül, és mozogni kezd. Gyorsan mozog, de mindvégig figyel arra, nehogy túl mélyre kerüljön bennem. Szívogatja melleim, mitől csiklóm erősen bizsereg. Robertre nézek, aki szomorúan néz vissza rám. Szemeiből olvasva, valahol máshol jár.
Szeretkezz velem! – lihegem.
Azt teszem. – mormolja halkan, és megcsókol
Akkor fejben is itt légy velem. Gyönyört akarok a szemeidben látni. Vadságot, vágyat, féktelenséget, szerelmet... nem ezt.
Én kívánlak. – súgja ajkaimnak. – Szeretek veled szeretkezni. Szeretem érezni, ahogy a finom kis puncid körbe fonja a farkam. – folytatja, és orrával megböki az orrom. – Feltüzel, ahogy a vágytól, a kéjtől hullámzik a tested, és nyögsz.- Robert elhúzódik tőlem. Ketté válunk, amitől sajgón lüktet bensőm. Felül, és magához húz a kezemnél fogva. Ölébe ülök, és újra egyek vagyunk. Lassan kezdek mozogni, és pont a megfelelő mélységig engedem őt magamba.- Élvezem, ahogy édes, kerek melleid rebbennek minden egyes lökésnél. – mosolyodik el, amitől én is mosolygok. Hajába fúrom ujjaim, és megcsókolom. Kezeit melleimre ereszti, és gyúrni kezdi. – Hmmm, észveszejtően kemények, és úgy nézem, szépen nőnek.
Felizgatnak a szavai. Szemeiből eltűnnek a zavaró gondolatok, és újra visszakapom őt.
Csodálatos vagy. – mormolja ajkaimnak, és fenekemre csúsztatja kezeit. Bugyimba akasztja ujját, és kihúzza, ami nagyot csattan, a bőrömön, amint vissza ér. Felsikoltok, és gyorsabban kezdek mozogni. Nevetni kezd, és megmarkolja fenekem, hogy ritmust diktáljon. A gyönyör felé hajszoljuk egymást, miközben csókolva, és ölelve ülünk egymás ölében.
Robert keze újra mellemre tapad, és masszíroz. Imádom őt érezni. Imádom, ahogy a testem reagál rá. Egyek vagyunk, testben, és lélekben. Az én védelmező, drága férjem.
Mi ez? – szakad el ajkaimtól, összevont szemöldökkel
Mi? – lihegem
A jobb melled. – mormolja, és tovább tapogat. De inkább vizsgálódva, mint élvezettel. – Itt van valami.
Mi? Miről beszélsz? – kapok oda a mellem oldalához, és ellököm a kezét
Ez, ez szerintem egy... – Robert nagyot nyel, én pedig keresni kezdem azt a valamit, amit talált. Addig tapogatózom, míg egy kemény csomóhoz nem ér a kezem. Robert arca falfehérré és rémültté válik.
Robert, nincs semmi baj. Gondolom ez természetes, hisz, te is mondtad, hogy sokat nőtt a mellem. Biztosan csak megduzzadtak a nyirokmirigyek.

És, mi van, ha mégsem? – kérdezi alig hallhatóan, és hátára hanyatlik.